A ribik visszatérnek

A ribik visszatérnek

News

A rapper Lil’ Kim bejelentette, hogy a reality-sztár és egykorvolt énekesnő Kelly Osbourne-nal vesz fel egy közös dalt, The Bitch is Back címmel, melyhez Elton John ugyan ezen a címen futó, 1974-es dalának hangmintáját használják fel. Kim a New York Postnak nyilatkozott:

„Én mondhatom el először, hogy Kelly Osbourne és én közösen dolgozunk majd egy felvételen! A címe The Bitch Is Back. A brit rock és a rap keveredése lesz, nem fogtok majd hinni a füleiteknek, amikor majd meghalljátok!”

Li'l Kim egyébként nyár elején azzal került be a sajtóba hosszú idő után, hogy összezördült az újonc sztár-rapper, Azealia Banksszel, miután az twitterére kiírta, hogy nyilvánvalóan mindenki tudja, hogy nem Lil’ Kim írja saját rapszövegeit. Kim ekkor az asszisztensével (tehát ezt sem ő írta! :) ) íratott egy agresszív hangú levelet Azealiának, hogy de bizony akkor ő írja a saját dalait.

Kíváncsian várjuk a művésznők együttműködését. És ti?