Britney babázni akar

Britney babázni akar

News

Britney Spears manapság igen önálló. Ez egy 32 éves nő esetében persze nem meglepő, de Britney-ről köztudott, hogy 2007-es összeomlása óta nem igazán ura az életének. Nem felel a pénzügyeiért, de még a telefon- és internethasználatát is szabályozza a család, hogy ne tegyék ki fölösleges izgalmaknak. Mindezek ellenére Brit pár hónapja a sarkára állt, szakított vőlegényével és ügynökével, Jason Trawickkel. Ezután bejelentette, hogy Las Vegasba költözik, már készül is a menő ház. Majd hamarosan össze is jött valakivel, név szerint David Lucadóval. A pasinak semmi köze Hollywoodhoz, egy normális, nagyon is reálisan gondolkodó 27 éves, aki amellett, hogy egy jogász cégnél dolgozik, pultozott is, hogy elegendő pénze legyen.

„Britney már beszélt arról, hogy ha végre elkészül a Las Vegas-i háza, akkor nagyon reméli, hogy babát is vállalnak majd. – mesélte egy közeli ismerősük egy magazinnak. – Úgy terveznék, hogy David maradna otthon a bébivel, amíg ő fellépésekre megy. Mindketten nagyon pozitívan tekintenek a jövő felé.”

A kedves ismerős azt is elpletykálta a magazinnak, hogy Britney elsősorban azért szakított Trawickkel, mert az nem akart gyereket, míg Britney szeretett volna újra anya lenni. Egyébként az énekesnő nem most rögtön akar még babát, egyelőre élvezi, hogy kirobbanó formában van.

„David nagyon inspirálja őt – mesélt tovább a forrás. – Igazán boldoggá teszi őt, és szeretne mindig nagyon szexinek tűnni a srác előtt. És ugyan most is csodásan néz ki, de a gyerekvállalás előtt még szeretne újra úgy kinézni, mint a Slave 4 U című klipjének forgatása idején.”

Hajrá Britney!

Így fest a pár együtt. Mit gondoltok, összeillenek?