Justin Bieber jófej volt

Justin Bieber jófej volt

News

Annyiszor tett rossz fát a tűzre Justin Bieber mostanában, hogy inkább már az hírértékű, ha normálisan viselkedik. Persze a szíve mélyén jó fiú ő, ezt tudjuk, erről tanúskodik az is, hogy mennyire szívén viseli beteg rajongói kívánságait. Rendszeresen találkozik is velük, és éppen emiatt tüntette ki most őt egy jótékonysági szervezet. A Make-A-Wish, vagyis legyen egy kívánságod alapítvány, amelyik azzal foglalkozik, hogy súlyosan beteg gyermekek kívánságait próbálja teljesíteni. A kitüntetés azért járt, mert Justin BIeber rekordot döntött náluk. Ő lett ugyanis az első zenész, aki 200-nál is több kisgyerek kívánságát teljesítette azzal, hogy találkozott és beszélgetett velük.

A rekordra egy hétvégi koncerten került sor, amikor is Biebs a backstage-ben „randizott” a súlyosan májbeteg nyolcévessel, Annalysa Brown-Rafanannel.

„Szigorú időbeosztása ellenére Justin együttműködésünk óta őszinte elkötelezettséggel tesz eleget a kívánságoknak. – mondta közleményükben a szervezet elnöke. – Justin jól tudja, hogy mit jelent egy beteg kisgyereknek, ha egy kívánsága valóra válik. Hogy milyen pozitív változásokat érhetünk el ezzel, és akár még az egészségügyi állapotuk is javulhat ezáltal.”
Bieber nagyon boldog volt a kitüntetéstől, twitterén is hangot adott ennek.
„A Make-A-Wish kitüntetett. Egyike volt ez a legszebb pillanatoknak, amelyeket átéltem. Köszönöm. Várom, hogy még több kívánságot teljesíthessünk együtt.”

Most mondjátok, hogy ez nem egy arany gyerek!