Chris Brown vs. rendőrség, 100. rész

Chris Brown vs. rendőrség, 100. rész

News

Chris Brown meg van áldva a szomszédjaival. Mint egy igazi teleregényben, állandóan fúrják, feljelentgetik, szívatják őt. Persze általában nem ok nélkül, és hát most sem csak úgy a habokra tárcsázták a rendőröket a pihenni vágyó milliomosok. Chris Brown egy kis összejövetelt tartott, kinn üldögélt haverjaival a kertben, amikor hajnali 3-kor kiérkeztek a járőrök, mert a szomszédok panaszkodtak a nagy zajra. De nem zenére vagy ordibálásra, hanem a túl hangos beszédre.

De Brown, szokásával ellentétben nem balhézott, nem akadt ki, hanem nagyon is együttműködő volt. Rögtön beterelte a haverokat a házba, hogy ott folytassák a dumaparty-t, és megígérte a kiérkező rendőröknek, hogy ügyelni fog rá, hogy az éjszaka minden további hangoskodás nélkül folytatódjon. Brownt igazán rühellhetik a szomszédok, ha rögtön a rendőrséget hívják, nem pedig személyesen intik őt csendre. Legutóbb egyébként májusban jelentették fel a sztárt, mert az gyerekriogató szörnyecskéket graffitizett háza utcai homlokzatára. Mivel Brown próbaidejét felfüggesztették, nagyon kell vigyáznia a törvények betartására, hiszen azóta a legkisebb balhé miatt is börtönbe zárhatják.