Liam és Louis majdnem verekedtek

Liam és Louis majdnem verekedtek

News

A Onde Direction két tagja, Liam Payne és Louis Tomlinson elárulták, hogy eleinte cseppet sem voltak nagy haverságban. Sőt. Leginkább utálták egymás fejét.

„Az X Factorban mindig egymás torkának mentünk.” – mondta Louis.

„Volt egy pont, amikor konkrétan majdnem megütöttem egyszer.” – tette hozzá Liam, most már persze nevetve.
Liam egyébként nemcsak Louis-nál, de a banda többi tagjánál sem volt a népszerűségi lista csúcsán. A többiek azzal szekálták állandóan, hogy miért viselekedik velük olyan apásan. Persze Zayn is kapott beszólásokat, de mindennek most már vége, hiszen a srácok igazi legjobb barátokká kovácsolódtak. Az ugratások persze most is folynak, de most már csak viccből.

Hála az égnek most már szent a béke.