Sikeres volt a véradó kampány

Sikeres volt a véradó kampány

News
Emlékeztek erre a szlogenre? Januárban és februárban sokat lehetett hallani, hiszen az összes nagyobb televízió (természetesen mi is) nyomatta a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat kampányát. Lola, Novák Péter, Bombera Krisztina és Kozmann György voltak a felhívás arcai, ők próbálták felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire fontos az, hogy elég ember menjen el vért adni.

A kampány szerencsére sikeres volt: a vizsgált időszakban 3000-rel több véradó jelent meg a tavalyi év azonos időszakához képest, a megjelentek közel fele pedig először adott vért életében. 2011 egyébként az önkéntesség európai éve, úgyhogy igazán itt az ideje, hogy tegyünk valamit a köz szolgálatáért. :) Vért adni egyébként a nagyobb fesztiválokon is lehet majd, pl. az EFOTT-on, VOLT-on és a Szigeten is. A véradónak csak némi vér, másoknak viszont maga lehet az élet!

Adtatok már vért?