DaBaby a ringben

DaBaby a ringben

News

DaBaby bocsánatot kért a pofozkodásért. Mint arról ti is biztosan értesültetek, az amerikai rapper floridai koncertjén felpofozta egy női rajongóját. Az előadó valószínűleg azért dühödött be, mert a hölgy túl közel tartotta hozzá a telefonját, hogy levideózhassa kedvencét. Dababy szerint azonban a telefon megütötte a szemét és ezért kérdés nélkül felpofozta azt, akinél a készülék volt. A közönség teljesen kiakadt az eseten, olyannyira, hogy kifütyülték a rappert, aki jobbnak látta, ha inkább nem tartja meg a bulit. Később egy Instalive-ban így nyilatkozott: „Aki tudja annak a nőnek a nevét, aki szemen ütött, kap tőlem 10 ezer dollárt. Az ügyvédem szeretné vele felvenni a kapcsolatot.” Mintha azt el is felejtette volna, hogy ő pedig válaszként felpofozta.

Azonban úgy tűnik, hogy megbánta a tettet, ugyanis egy újabb élőzés alkalmával bocsánatot kért az érintett rajongótól és elmondta, hogy a vaku miatt nem látta kit üt meg, mintha ez jogos magyarázat lenne a hirtelen agresszióra. Nem ez volt DaBaby első esete, hogy ilyen botrányba keveredett, többek között egy hotel- és egy reptéri alkalmazott, valamint egy promóter is az áldozatai között szerepel. Arról egyelőre nincsenek hírek, hogy a nő vádat emelt-e a pofozkodó DaBaby ellen.