Ma debütált Amy Winehouse utolsó dala

Ma debütált Amy Winehouse utolsó dala

News

A júliusban elhunyt Amy Winehouse ma ünnepelné 28. születésnapját. Tony Bennett, a legendás varieté énekes, akivel Amy az utolsó felvételét készítette, mára időzítette a közös daluk megjelenését. Az ominózus dal a Body and Soul, egy dzsessz-sztenderd, amelyet a világ legnagyobb dzsessz énekesei, Billie Holiday és Ella Fitzgerald is elénekeltek. A szám maga Tony Bennett szeptember 19-én megjelenő, Duets II című albumán kap majd helyet. A 85 éves Tony szerint Amy nagyon elégedett volt a végeredménnyel, és igencsak boldog volt miatta. Ez valószínűleg így volt, hiszen a videóból is látszik, hogy az énekesnő milyen átszellemülten és lelkesen énekli.

A dal mellett más is ma indult útjára. Méghozzá az Amy Winehouse alapítvány, ami drog- és alkoholproblémákkal küzdő fiataloknak próbál majd segítséget nyújtani.

Amy Winehouse máig tisztázatlan okok miatt hunyt el július 23-án. Az bebizonyosodott, hogy utolsó éjszakáján nem fogyasztott drogokat, ezért a család úgy gondolja, hogy talán pont a kábítószertől való hirtelen megvonás okozhatta a halálát. De mindez semmit sem változtat a lényegen: egy hihetetlen tehetség távozott az élők sorából.

Pedig mennyi, de mennyi dal lett volna még ebben a hangban… :(