Adele újra szerelmes?

Adele újra szerelmes?

News

Úgy tűnik, hogy Adele parkolópályára tette az éneklést és inkább saját magára és a magánéletére koncentrál, aminek meg is lett az eredménye, hiszen újra rátalált a szerelem. Az énekesnő hétvégén ugyanis a sport szuperügynökével, Rich Paullal szurkolt az NBA döntőjén, amely szinte azonnal beindította a pletykákat. A páros ugyan hivatalosan még nem jelentette be kapcsolatukat, nagyon úgy tűnik, hogy több van köztük barátságnál.

A hírek szerint Adele és Rich Paul már hónapok óta randevúznak, azonban ez volt az első alkalom, hogy nyilvánosan is megjelentek együtt. Rich Paul egyébként olyan sztársportolókkal dolgozik, mint Lebron James, Ben Simmons és Trae Young. Tavaly ősszel az énekesnő állítólag még az angol rapperrel, Skeptával találkozgatott és nem olyan régen pedig még együtt vásárolgattak, annak ellenére, hogy Adele szingli macskás nőként jellemezte saját magát, amikor rákérdeztek a kettejük között lévő kapcsolatra.