Cardi B nem áll bíróság elé

Cardi B nem áll bíróság elé

News

Négy évvel ezelőtt történt, hogy beperelték Cardi B-t debütáló lemezborítója miatt. A rapper mellett Kevin Brophy  is szerepel a kérdéses fotón, ugyan csak a háta látható, azonban egyedi tetoválásról könnyen felismerhető. A férfi állítása szerint sosem vett részt ilyen fotózáson és engedélyt sem adott képeinek felhasználására. Hozzátette azt is, hogy ez az egész ügy tönkretette az életét és 5 millió dollárt követel kártérítésként.

A tárgyalás időpontját jövő hónapra tűzték ki és úgy tűnt, hogy végre befejeződhet az évek óta tartó harc, azonban Cardi B második gyermeke születése miatt kért minimum 75 nap halasztást. Amellett, hogy a rappernek most újszülött babája mellett van a helye és nem biztos, hogy a keleti partról el tud utazni Kaliforniába, Cardi a koronavírus veszélyeire és terjedésének gyorsaságára is felhívta a bíróság figyelmét, akik egyelőre még nem döntöttek az ügyben, de nagyon is elképzelhető, hogy Kevinnek még várnia kell egy picit a pénzére.