Halsey: karrier vagy anyaság?

Halsey: karrier vagy anyaság?

News

Halsey élete júniusban teljesen megváltozott, amikor megszületett kisbabája, Ender Ridley. Az énekesnő a babázás mellett sem tette pihenőpályára zenei karrierjét, augusztus végén megjelentette legújabb nagylemezét, amely az If I Can’t Have Love, I Want Power címet kapta. A Billboardnak adott interjújában azonban elárulta, hogy az anyaság rengeteg idejét és energiáját igényli.

„Örülök, hogy akkor jelentettük meg az albumot, amikor, mert őszintén szólva a zenész lét baromi unalmasnak tűnik az anyaság mellett. Amikor hazaérek a kisfiamhoz, egyszerűen semmi más nem számít, csak ő. Számomra most már csak az a fontos, hogy igazán jó anyja lehessek Endernek, a többi majd úgyis jön magától” – mondta Halsey, aki korábban azt is elárulta, hogy rettenetes bűntudat lett rajta úrrá a munkája miatt. „Bűnösnek érzem magam, amikor dolgozom és akkor is, amikor nem. Attól félek, hogy állandóan szorongani és küzdeni fogok azért, hogy megfeleljek a saját elvárásaimnak”.