Kim és Kanye válása

Kim és Kanye válása

News

Kim Kardashian már nagyon válna Kanye Westtől, aki szerinte érzelmi stresszben tartja őt a posztjaival, és válásukra folyamatosan kifogásokat keres. Kim a napokban több dokumentumot is benyújtott a bírósághoz ennek kapcsán, amelyből kiderült, Kardashian azt kérte a bírótól, minél hamarabb mondja ki az ítéletet. Azt szeretné, ha pont kerülne az ügy végére, gyerekeiket pedig normálisan, békében nevelhetnék tovább. Valamint megemlítette azt a rengeteg bejegyzést is, amelyek a közösségi médiában jelentek meg róluk.

A dokumentumokból kiderült az is, Kardashian arra kérte rapper férjét, tartsa titokban, hogy elválnak, az ügyön pedig tovább rontott azzal, hogy ország-világ elé kiteregette az ügyet. „Kanye sok téves információt közöl a magánéletünkről a közösségi médiában, amely érzelmi feszültséget okoz bennem” – nyilatkozta Kim. Az ex-pár kapcsolata egészen viharos az utóbbi időben, a rapper sokat beszélt arról, vissza akarja kapni a feleségét, de Kim erről hallani sem akar.