Grammy-győztesek

Grammy-győztesek

News

Több hónapos várakozás után végre megrendezték a 64. Grammy-díjátadót, kivételesen Las Vegasból. Több mint 80 kategóriában jelöltek és néhány nagy nyertest is köszönthettek. Elsőként az amerikai zenészt, Jon Batiste-ot, aki öt Grammy-díjat nyert, köztük az év albumáét, We Are című munkájával. Batiste kapta a legtöbb jelölést az idei gálán, szám szerint tizenegyet. A népszerű énekesnő, Olivia Rodrigo először lett Grammy-díjas, három elismerést is hazavihetett. A 19 éves énekesnő elnyerte a legjobb új előadó, a legjobb pop album és a legjobb pop szólóelőadásért járó díjat is. A Foo Fighters is három kategóriában győzött, mindössze egy héttel dobosuk, Taylor Hawkins váratlan halála után.

A díjátadón akadt pár vicces story is, Doja Cat például a vécéből szaladt átvenni a Grammyjét. „Életemben nem pisiltem ilyen gyorsan” – mondta nevetve, és hozzátette, hogy váratlanul érte a díj, olyannyira, hogy éppen a mosdóban csücsült, mikor kimondták a nevét. Az énekes-rapper Kiss Me More című száma, amely egyébként SZA közreműködésével készült, nyerte el a legjobb pop duó kategóriának járó díjat. Az eseményen egyébként olyan nagy nevek is felléptek mint Olivia Rodrigo, a BTS, Lil Nas X, Billie Eilish és Lady Gaga.