Britney kisbabát vár!

Britney kisbabát vár!

News

Britney Spears a közösségi oldalán tett közzé egy bejegyzést, miszerint harmadik  gyermekével várandós. A posztban leírtak nem teljesen egyértelműek, ugyan terhességről beszélt, de azt is megemlítette, hogy szerelme szerint csak az elfogyasztott ételek mennyiségétől nőtt a hasa. „Olyan sokat fogytam, hogy elmehessek Mauira, most meg visszahíztam. Azt gondoltam, jézusom, mi történt a hasammal? A férjem azt mondta, ez csak a sok ételtől lehet. Így aztán csináltam egy terhességi tesztet, kisbabám lesz. 4 nappal később még nagyobb lett a hasam. Ha kettő van bent, azt hiszem megőrülök” – írta Britney.

Az énekesnő kitért arra is, hogy első két terhessége alatt depressziós volt, és ez szörnyű volt számára. Britney és Sam Asghari csaknem öt év együttjárás után, tavaly lettek jegyesek, az énekesnő pedig korábban azt állította, hogy amíg gyámság alatt állt fogamzásgátló használatára kényszerítették, annak ellenére, hogy férjhez akart menni barátjához, a 28 éves Samhez, és közös gyereket szeretett volna vállalni vele. Britney-nek egyébként van már két fia, a 16 éves Sean Preston és a 15 éves Jayden James a Kevin Federline-nal kötött előző házasságából.