Scarlett Johansson klipet rendez

Scarlett Johansson klipet rendez

News

Eddig is köztudott volt Scarlettről, hogy nem csupán színésznőként szeret parádézni, hiszen saját albumot is megjelentetett, és Pete Yornnal is felvett egy közös lemezt. A rendezésbe is belekóstolt már; készített egy rövidfilmet Kevin Bacon főszereplésével The Vagabond Shoes címen. A történet a New York I Love You című film egyik epizódja lett volna, de végül csak a DVD-re került rá extraként. Emellett pedig most egy nagyjátékfilmre készül a színésznő, még novemberben derült ki, hogy ő rendezi majd Truman Capote Nyári átkelés című regényéből készült filmet. Scarlett most egyik jó barátnője Jessie Baylin énekesnő dalához, a Hurry Hurryhoz készíti el a videót. Az énekesnő így nyilatkozott Scarlett rendezői skilljeiről:

„Ő egy hihetetlen tehetségű rendező, és csodálatos dolgokat fog kihozni az objektíven keresztül. Kislány korunk óta ismerjük egymást, úgyhogy nagyon jól tudja, milyen vagyok valójában, és hagyja majd, hogy magamat adjam a kamerák előtt.”

Jessie nálunk nem annyira ismert (még), pedig férjén keresztül is kötődik a celebvilághoz. Házastársa nem más, mint a Kings of Leon dobosa, Nathan Followill.

Nézzétek meg Scarlett rövidfilmjét itt, és hallgassátok meg Jessie dalát. Mit gondoltok, jó lesz a videó?