Bunkóság! Átverte a magyarokat Diplo

Bunkóság! Átverte a magyarokat Diplo

News
Mindig is tudtuk, hogy Diplo nem éppen az a megbízható típus, hiszen még annak is beszól, akivel együtt dolgozik. Ahogy mi is beszámoltunk róla, nemrég Justin Bieberrel sikerült összehozniuk egy igencsak slágergyanús számot, a zenei producer mégis azt hajtogatta egy rádióműsorban, hogy az énekes egy gyökér. Most úgy néz ki, róla is kiderült valami hasonló, ugyanis akkora csalódást okozott magyar közönségének, amilyet rajongó nem bocsát meg egyhamar. 

Profimedia/RedDot

Diplót sosem érdekli, mit gondolnak róla (Fotó: Profimedia/RedDot)

A zenész szombaton lépett fel a Sziget Fesztiválon, ahol bejelentette a szervezőknek, hogy szívesen folytatná a bulit egy külső helyszínen. A rendezők villámgyorsan kaptak a lehetőségen és mindent lerendeztek, az A38 hajó pedig vállalta, hogy helyszínt ad a partinak. A szervezők meg is hirdették az ingyenes eseményt, az érdeklődés pedig természetesen hatalmas volt. Ám az akcióhoz hiába csatlakozott számtalan magyar DJ és telt meg a hajó bulizni vágyókkal, hiába vártak Diplóra, ő végül nem jelent meg. Csak remélni tudjuk, hogy valami komoly oka volt rá, amiért ezt tette.