Kanye füstbe ment terve

Kanye füstbe ment terve

News

Alig két héttel azután, hogy Kanye West a legnagyobb amerikai nemzeti ünnepen bejelentette, elindul a 2020-as választáson, a rapper úgy döntött, kiszáll a versenyből. A hírt Kanye kampánycsapatának egy tagja erősítette meg: „Visszalépett” – nyilatkozott Steve Karmer. A meghátrálás pontos indokára azonban eddig még nem derült fény.

Sokáig nem lehetett tudni, hogy a rapper indulása csak egy reklámfogás volt-e, vagy tényleg komolyan gondolta. A július negyedikei hír után egy interjúban azt nyilatkozta, hogyha megnyeri a választást, akkor úgy fogja kormányozni az országot, mint ahogyan a Fekete Párducból ismert Wakandát is vezetik. Westnél egyébként még 2018-ban bipoláris zavart állapítottak meg, amely annyit tesz, hogy mániás és depressziós szakaszok követik egymást. A híresség családja és barátai komolyan aggódnak szerettük mentális egészségéért és könnyen elképzelhető, hogy a furcsa viselkedése is egy rossz periódusnak tudható be.