Valódi szuperhős

Valódi szuperhős

Chris Evans mellett, Robert Downey Junior és Tom Holland is videóban üzent annak a hat éves kisfiúnak, aki megmentette húga életét,
news
Bieber őrangyalai

Bieber őrangyalai

„Szerintem mindenkinek kicsit megértőbbnek kéne lennie vele. Úgy értem, hogy segítségre van szüksége és nem arra, hogy elítéljék és megbüntessék”
news
Katy Perry majdnem ugrott

Katy Perry majdnem ugrott

Katy Perry életének legmélyebb pontjáról vallott.
news
Meglopták a Blackpinket

Meglopták a Blackpinket

A Blackpink menedzsmentje is megerősítette a hírt, hogy a dél-koreai lánycsapat első menedzsere több mint 800 ezer dollárral megkárosította a csapat egyik tagját, Lisát.
news
Bieberék elsője

Bieberék elsője

A The Biebers On Watch legutóbbi epizódjában Justin és Hailey nosztalgiáztak kicsit és elmesélték az első csókjuk történetét.
news
Ed, a jótevő

Ed, a jótevő

Amellett, hogy Ed Sheeran méhészkedésbe fogott, hogy fejlessze a saját gazdaságát, nem feledkezett meg a jótékonykodásról sem.
news
Tégy jót és Camila megjutalmaz

Tégy jót és Camila megjutalmaz

Camila még vasárnap jelentette be a nagy hírt, hogy az adakozók közül egy szerencsés szerepelhet az énekesnő legújabb klipjében.
news
Jonasék otthon

Jonasék otthon

Jonasék próbálnak pozitívan hozzáállni a rájuk szakadt otthoni együttléthez.
news
Eilish gyengéje

Eilish gyengéje

Selenához hasonlóan Billie Eilish sem túl jó elárvult állatok továbbadásában.
news
Meggondolatlan Bieber

Meggondolatlan Bieber

Úgy tűnik, hogy Justin Biebernek jobban át kéne gondolnia miről és hogyan nyilatkozik.
news
P!NK harca

P!NK harca

P!NK és 3 éves fia, Jameson is elkapták a koronavírust, de szerencsére már mindketten jobban vannak.
news
Vin Diesel dalra fakad

Vin Diesel dalra fakad

Készül az akciósztár első albuma.
news
Jared Leto vámpírral vigasztalódik

Jared Leto vámpírral vigasztalódik

Az egykori Joker vérszívó lesz a Morbius című képregényfilmben.
news
Kobe Bryant-re emlékeznek

Kobe Bryant-re emlékeznek

Mint arról bizonyára ti is hallottatok, vasárnap pár órával a Grammy gála előtt Kobe Bryant és kislánya Gianna mások mellett életüket vesztették egy helikopter szerencsétlenségben.
news
Billie új rekordja

Billie új rekordja

A 62. Grammy díjátadó legnagyobb győztese egyértelműen Billie Eilish volt.
news
Bond lábsérülései

Bond lábsérülései

Daniel Craig testi okok miatt hagyja ott a 007-es ügynök szerepét.
news
Megérte várni a Bad Boys 3-ra

Megérte várni a Bad Boys 3-ra

A Mindörökké rosszfiúk a széria legjobb nyitóhétvégéjével büszkélkedhet; készül a negyedik rész.
news
Taylor vs Bieber

Taylor vs Bieber

Köztudott, hogy Taylor Swift és Justin Bieber nem éppen a legjobb barátok.
news
Figyelmetlen Finn

Figyelmetlen Finn

Ellopták a Skywalker kora forgatókönyvét John Boyega hibájából.
news
Ariana nagy bukása

Ariana nagy bukása

Az elmúlt időszakban Arianának meggyűlt a baja a saját egészségével.
news
Nem koncertezik a Coldplay

Nem koncertezik a Coldplay

Megjelent a Coldplay nyolcadik albuma.
news
Szerelmes Demi

Szerelmes Demi

Demi Lovato ismét szerelmes. Az énekesnő élete már sínen van és úgy tűnik a szerelem is rátalált.
news
Pánik Travis koncertjén

Pánik Travis koncertjén

Három ember is megsérült Travis Scott koncertjén az Astrowolrd fesztiválon.
news
Demi démonai

Demi démonai

Demi Lovato először nyilatkozott élete egyik legsötétebb időszakáról.
news
Balesetet okozott Jungkook

Balesetet okozott Jungkook

Autóbalesetet szenvedett Jungkook, a BTS tagja.
news
Miley magyarázkodik

Miley magyarázkodik

Miley Cyrus egy Instagram élővel egyszerre borította ki rajongóit és szólt be Liam Hemsworth-nek is.
news
A Taylor Swift-átok

A Taylor Swift-átok

Rossz ómenként tekintenek Taylor Swiftre, legalábbis az énekesnő egyik transzparensére.
news
Shawn Mendes és Camila Cabello erotikus tánca

Shawn Mendes és Camila Cabello erotikus tánca

A páros forró fellépése azonnal feltüzelt mindenkit
news
Érik a BTS-dráma

Érik a BTS-dráma

Erre aztán nem számítottak a rajongók!
news
Shawn Mendes pillangók között

Shawn Mendes pillangók között

Az új tetkótól dobtunk egy hátast!
news
Gyászol Joe Jonas és Sophie Turner

Gyászol Joe Jonas és Sophie Turner

Csúnya balesetben elhunyt a kis kedvencük
news
Óriásit bukott Harry Styles

Óriásit bukott Harry Styles

Az énekes nem szerencsés az ingatlanpiacon
news
Elkelt Tom Kaulitz, a Tokio Hotel gitárosa

Elkelt Tom Kaulitz, a Tokio Hotel gitárosa

Titokban házasodott össze Heidi Klum szupermodellel
news
Cardi B ledobta a haját

Cardi B ledobta a haját

A rapper csaj rendesen belemelegedett a koncertjébe
news
Shawn Mendes és Camila Cabello forró csókja

Shawn Mendes és Camila Cabello forró csókja

Íme az év szerelmes párosa
news
Cardi B kettészakadt

Cardi B kettészakadt

Élő koncert közben történt a divatbaleset
news
Chris Hemsworth újabb kalapácsa

Chris Hemsworth újabb kalapácsa

Thor megformálója ismerős helyzetbe kerül az új Men in Blackben.
news
Nyerj páros belépőt a Muse budapesti koncertjére

Nyerj páros belépőt a Muse budapesti koncertjére

Indul a játék!
news
Selena Gomez és Niall Horan együtt?

Selena Gomez és Niall Horan együtt?

Újra felröppent a szerelmes pletyka róluk...
news
A Trónok harca titkai

A Trónok harca titkai

The game is on.
news
Halsey már arra is gondolt, hogy prostituált lesz

Halsey már arra is gondolt, hogy prostituált lesz

Kemény múlt van a sztár mögött
news
Taylor Swift autóbalesete

Taylor Swift autóbalesete

Az énekesnő kemény hétvégén van túl
news
Billie Eilish és a fiúk

Billie Eilish és a fiúk

Kikezdett Justin Bieberrel, ám Shawn Mendes-nek kosarat adott
news
A Wonder Woman 1984 titkai

A Wonder Woman 1984 titkai

Részleteket vetítettek a készülő képregényfilmből.
news
A Szikla lebetegedett

A Szikla lebetegedett

Dwayne „The Rock” Johnson életében először hiányzott a munkából a Jumanji 3 forgatásán.
news
Ariana Grande nem keres jól

Ariana Grande nem keres jól

A 7 rings jogdíjai nem az ő bankszámláját hizlalják
news
Justin Bieber teljesen kikészült

Justin Bieber teljesen kikészült

Csak Hailey Baldwinra számíthat élete legnehezebb időszakában
news
Tarol a Jonas Brothers

Tarol a Jonas Brothers

A nagy visszatérés a lehető legjobban sült el
news
Nick Jonas szexi exe

Nick Jonas szexi exe

Priyanka Chopra nem az a féltékeny típus
news
Taylor Swift eljegyzési szerenádja - videó!

Taylor Swift eljegyzési szerenádja - videó!

Az énekesnő ismét meglepetést okozott az egyik szerencsés rajongójának
news
Miley Cyrus szexi üzenetei

Miley Cyrus szexi üzenetei

Liam Hemsworth-nek címzett erotikus képeit mindenki látja
news
A BTS is ott lesz az idei Grammy-n

A BTS is ott lesz az idei Grammy-n

Ariana Grande viszont úgy besértődött, hogy nem kér a meghívásból
news
Összejött Liam Payne és Naomi Campbell

Összejött Liam Payne és Naomi Campbell

Mit számít a korkülönbség?
news
Beyoncé és Jay-Z a Föld megmentéséért

Beyoncé és Jay-Z a Föld megmentéséért

Életre szóló koncertjegyet kap az, aki vegán életmódra vált
news
Demi Lovato ünnepel

Demi Lovato ünnepel

Az énekesnő kerek hat hónapja józan
news
Ciki! Kiszivárogtak az idei Grammy-nyertesek nevei

Ciki! Kiszivárogtak az idei Grammy-nyertesek nevei

A Twitteren tették közre a szerencsések névsorát
news
Ed Sheeran 100 milliót bukik?

Ed Sheeran 100 milliót bukik?

Plágium miatt a bíró elé kell állnia
news
Lady Gaga meghatódott - videó!

Lady Gaga meghatódott - videó!

Elpityeregte magát az idei Golden Globe-díjátadón
news
Űrdongó megszólal

Űrdongó megszólal

Dylan O’Brien lesz a címszereplő robot hangja a Transformers-eredettörténetben.
news
Nick Jonas elkelt

Nick Jonas elkelt

Lányok, van egy szomorú hírünk: az énekes a hétvégén megházasodott
news
Legendás állatok és búvárkodásuk

Legendás állatok és búvárkodásuk

Eddie Redmayne-t beíratták egy búvártanfolyamra a forgatás előtt.
news
Shawn Mendes: szívesen énekelnék valamit Hailey és Bieber esküvőjén

Shawn Mendes: szívesen énekelnék valamit Hailey és Bieber esküvőjén

Ez aztán a meglepő nyilatkozat
news
Halsey, a királynő

Halsey, a királynő

G-Eazy szerelmes üzenetétől olvadozik a világ
news
Ariana Grande teljesen besokallt

Ariana Grande teljesen besokallt

A rajongók is megijedtek attól, amit a Twitterre írogatott
news
One Direction a zsűriszékben

One Direction a zsűriszékben

Az angol X-Faktor erős csapatot hozott össze
news
Avril Lavigne visszatért

Avril Lavigne visszatért

Az énekesnő nemrég élőben is előadta a legújabb dalát
news
Hailee Steinfeldet meghackelték

Hailee Steinfeldet meghackelték

Az énekesnő Twitter fiókja bánta a dolgot
news
Post Malone balesetsorozata

Post Malone balesetsorozata

A sztár két héten belül kétszer majdnem meghalt
news
Lady Gaga horrorja

Lady Gaga horrorja

Gaga szörny visszatér a képernyőre is?
news
Shawn Mendes megzuhant

Shawn Mendes megzuhant

Az énekes nincs jó formában...talán Hailey Baldwin miatt?
news
Dua Lipa megbocsátott a barátjának

Dua Lipa megbocsátott a barátjának

Isaac Carew londoni flörtje után ma már minden rendben a fiatalok között
news
Harry Styles, a divatmogul

Harry Styles, a divatmogul

Ő lett a Gucci új arca
news
Lady Gaga visszatér

Lady Gaga visszatér

Hosszú betegeskedés után irány a stúdió
news
Mac Millert letartóztatták

Mac Millert letartóztatták

Ariana Grande expasiját múlt héten dugták a rácsok mögé
news
Halálosan megfenyegették a BTS énekesét

Halálosan megfenyegették a BTS énekesét

Jimin ellen terveztek merényletet
news
G-Eazy-t letartóztatták

G-Eazy-t letartóztatták

Kisebb verekedés és kábítószer-birtoklás miatt áll a bál
news
Céline Dionnal támad a Deadpool 2

Céline Dionnal támad a Deadpool 2

Az Ashes című videoklip felrobbantotta az internetet.
news
Camila Cabello őszintén beszélt a betegségéről

Camila Cabello őszintén beszélt a betegségéről

A fiatal énekesnő évek óta kezelés alatt áll
news
Űrdongó bemutatkozott

Űrdongó bemutatkozott

Egy konferencián levetítették az első képsorokat a Transformers-spin-offból.
news
Eminem ünnepel

Eminem ünnepel

A rapper 10 éve józan
news
Avatar vs. Bosszúállók

Avatar vs. Bosszúállók

James Cameronnak elege van a „városromboló, családtalan, hormontúltengéses pasikból”.
news
Betörtek Taylor Swift lakásába

Betörtek Taylor Swift lakásába

Ismét egy fanatikus rajongó az elkövető
news
Justin Bieber verekedésbe keveredett a Coachellán

Justin Bieber verekedésbe keveredett a Coachellán

Az idei fesztivál sem telt el botránymentesen
news
Nincs óriáscápa Jason Statham nélkül

Nincs óriáscápa Jason Statham nélkül

Elkészült a Meg – Az őscápa című bestseller mozis adaptációja.
news
Justin Bieber autóbalesetet szenvedett

Justin Bieber autóbalesetet szenvedett

Az énekes csúnyán összekoccant egy másik járművel
news
Taylor Swift puccos ajándéka

Taylor Swift puccos ajándéka

Ismét két rajongó lett szerencsés, és az apropó megint az esküvő volt
news
Beyoncé és Jay-Z turnéja

Beyoncé és Jay-Z turnéja

Az OTR II névre keresztelt koncertsorozat júniusban veszi kezdetét
news
Nick Jonas szerelmes?

Nick Jonas szerelmes?

Az énekes Ausztráliában jött össze egy fiatal egyetemista lánnyal
news
Drake isteni terve

Drake isteni terve

A rapper nem aprózta el a dolgokat a legújabb, God’s Plan című klipjében
news
Niall Horan és Hailee Steinfeld járnak?

Niall Horan és Hailee Steinfeld járnak?

A fiatalokat szilveszter óta sokszor látni együtt, most pedig a Backstreet Boys Las Vegasi koncertjén buliztak
news
Szellem Liam Payne-éknél

Szellem Liam Payne-éknél

A kicsi Bear alaposan megijesztette az apukáját
news
Hailee Steinfeld, a kerítőnő

Hailee Steinfeld, a kerítőnő

Az énekesnő állítja, hogy ő hozta össze Joe Jonast és Sophie Turnert
news
Thor lóháton bénázik

Thor lóháton bénázik

Chris Hemsworth lovas kommandóst játszott a 12 katonában – nehezen ment neki.
news
Hailee Steinfeld egy igazán forró dallal rukkolt elő

Hailee Steinfeld egy igazán forró dallal rukkolt elő

Az énekesnő a Fifthy Shades Freed mozifilm egyik erotikus hangulatú slágerét jegyzi
news
Shawn Mendes a fedélzeten - videó!

Shawn Mendes a fedélzeten - videó!

Az énekes a turistaosztály kényelmét élvezte a hétvégén, az egyik rajongója pedig persze hogy felismerte
news
Charlie Puth alaposan kitálalt

Charlie Puth alaposan kitálalt

Vicces infók derültek ki Selena Gomezről és Liam Payne-ről
news
Charlie Puth Hailee Steinfelddel kel útra

Charlie Puth Hailee Steinfelddel kel útra

A sármos énekes nagy bejelentést tett
news
Selena Gomez anyukája kórházba került Justin Bieber miatt?

Selena Gomez anyukája kórházba került Justin Bieber miatt?

Mandy Teefey rosszul viseli, hogy a fiatalok ismét összejöttek
news
Camila Cabello színpadi balesete

Camila Cabello színpadi balesete

Az énekesnő nadrágja kettészakadt, a melltartója lecsúszott
news
Liam Payne és Niall Horan barátsága töretlen

Liam Payne és Niall Horan barátsága töretlen

Amíg a két srác Los Angeles-ben találkozott, addig Louis Tomlinson az X-Faktorban tarolt
news
Justin Bieber második esélye

Justin Bieber második esélye

Selena Gomez családja nem látja szívesen az énekest, habár megpróbálják elfogadni, hogy a fiatalok ismét együtt vannak
news
Idegösszeomlás a Little Mixnél

Idegösszeomlás a Little Mixnél

Jesy Nelson bevallotta, hogy egyszer majdnem bedobta a törölközőt
news
A BTS meghódította Amerikát

A BTS meghódította Amerikát

A dél-koreai fiúk abszolút nem kispályás műsorokban szerepelnek
news
Niall Horan és Camila Cabello közös dala

Niall Horan és Camila Cabello közös dala

Az Instagramon, midnenki szeme láttára üzengettek egymásnak
news
Sztárok a párkereső appokon

Sztárok a párkereső appokon

Zac Effron, Katy Perry, és Demi Lovato is hisz a netes szerelemben
news
Justin Bieber és Selena Gomez találkája

Justin Bieber és Selena Gomez találkája

Biebs kocsija volt barátnője háza előtt parkolt...
news
Chris Hemsworth majdnem passzolta Thort

Chris Hemsworth majdnem passzolta Thort

Első hallásra sokkolónak tűnt a színésznek a hat filmre szóló ajánlat.
news
Charlie Puth angyalai

Charlie Puth angyalai

Az énekes új dala Selena Gomezről szól?
news
Justin Bieber filmszerepre vágyik

Justin Bieber filmszerepre vágyik

Biebs zenélés helyett színészkedne inkább
news
Taylor Swift rajongókra vadászik az Instán

Taylor Swift rajongókra vadászik az Instán

Az énekesnő random hozzászólásokat ír a követői Instagramos sztorijaihoz
news
Hivatalos: Justin Biebernek új barátnője van

Hivatalos: Justin Biebernek új barátnője van

Újra randizik az énekes, sőt, már a templomba is elvitte a kedvesét
news
Zayn Malik: Harry Styles sosem volt a barátom

Zayn Malik: Harry Styles sosem volt a barátom

Az énekes végre megszólalt a 1D-vel kapcsolatban
news
Shawn Mendest kicsavarták

Shawn Mendest kicsavarták

Ez aztán a kellemetlen sztori!
news
Csúszik a legújabb Star Wars

Csúszik a legújabb Star Wars

Hét hónappal később mutatják be a IX. részt.
news
Zendaya kifárasztotta Zac Efront

Zendaya kifárasztotta Zac Efront

Hamarosan debütál a The Greatest Showman című musical!
news
Louis Tomlinson alaposan kiakadt a rádiókra

Louis Tomlinson alaposan kiakadt a rádiókra

Az énekes úgy néz ki, hogy nem ismeri a cenzúra fogalmát
news
Selena Gomez Instagramját meghekkelték

Selena Gomez Instagramját meghekkelték

Természetesen Justin Bieber meztelen fotóját töltötték fel a profiljára...
news
Ciki szerelemtetkók

Ciki szerelemtetkók

Kylie Jenner, Justin Bieber és Zayn Malik is megbánta, hogy a varratott
news
Calvin Harris már megbánta, hogy Taylor Swifttel járt

Calvin Harris már megbánta, hogy Taylor Swifttel járt

A páros pont egy éve ment szét
news
Jay-Z bocsánatkérése

Jay-Z bocsánatkérése

A rapper új dala, a 4:44 elég érzelmesre sikerült
news
Napvilágot látott Selena Gomez és Justin Bieber titkos dala

Napvilágot látott Selena Gomez és Justin Bieber titkos dala

Hallgasd meg a Can’t Steal Our Love-ot
news
Niall Horan is duettezne

Niall Horan is duettezne

Lehet, hogy az egyik One Directionös fiú lesz a partnere?
news
Beyoncé ikrei

Beyoncé ikrei

A pletyka szerint egy fiúnak és egy kislánynak adott életet az énekesnő
news
Liam Payne nagy duettre készül

Liam Payne nagy duettre készül

Az ifjú apuka alaposan belehúzott a zenélésbe
news
Britney Spears-t meghekkelték

Britney Spears-t meghekkelték

Az énekesnő Instagramos profilja lett a célpont
news
Csak néha akar akciózni a múmialány

Csak néha akar akciózni a múmialány

A múmia női főszereplője, Sofia Boutella szerint a sztori a lényeg.
news
A rajongók üzenik: Justin Bieber ne lépjen fel!

A rajongók üzenik: Justin Bieber ne lépjen fel!

Igazi Twitter hadjárat indult a Purpose Tour angliai állomása ellen
news
Miley Cyrus megtért

Miley Cyrus megtért

Az énekesnőt megváltotta a szerelem
news
Taylor Swift cuki üzenetet küldött a rajongójának

Taylor Swift cuki üzenetet küldött a rajongójának

Ez aztán a ballagási ajándék!
news
Justin Bieber újabb énekes csaja

Justin Bieber újabb énekes csaja

Biebs Hailee Steinfelddel jár?
news
Drake furcsa betörője

Drake furcsa betörője

A tolvaj ékszerek helyett jóval szerényebb dolgokat vitt el
news
Louis Tomlinsont ejtették

Louis Tomlinsont ejtették

Nem kell börtönbe vonulnia a reptéri incidens után
news
Jótékony Jedik

Jótékony Jedik

A Star Wars alkotói jótékonykodásra buzdítják a rajongótábort, feledhetetlen nyereményekért.
news
Harry Stylest törölték?

Harry Stylest törölték?

Az énekes első dala hirtelen eltűnt a Spotify-ról
news
Martin Garrix alaposan berezelt Justin Biebertől

Martin Garrix alaposan berezelt Justin Biebertől

A Dj nagyon tartott attól, hogy milyen lesz majd az énekessel együtt koncertezni
news
Rihannát majdnem leszúrták-videó!

Rihannát majdnem leszúrták-videó!

Kész horrorba csöppent az énekesnő
news
Zayn Malik elérzékenyült

Zayn Malik elérzékenyült

Örül, hogy férfiként is nyíltan beszélhet az érzéseiről
news
A félmeztelen Shawn Mendes és a rajongók

A félmeztelen Shawn Mendes és a rajongók

Az énekes még strandolás közben is szívesen fotózkodik
news
Brie Larson hálás King Kongnak

Brie Larson hálás King Kongnak

Az Oscar-díjas színésznő a Kong: Koponya-sziget forgatásának köszönheti, hogy nem szállt el magától.
news
Louis Tomlinsont letartóztatták - videó!

Louis Tomlinsont letartóztatták - videó!

Az énekes akár hat hónapig terjedő börtönbüntetést is kaphat
news
Selena Gomez dobta az Oscart

Selena Gomez dobta az Oscart

Ezért nem vett részt a díjátadó afterpartiján
news
Chris Brownt eltiltották

Chris Brownt eltiltották

Fizikai bántalmazás miatt a közelébe se mehet Karrueche Trannek
news
Drake vallomása - videó!

Drake vallomása - videó!

A rapper a színpadról üzent Rihannának
news
Louis Tomlinson ismét összejött az exbarátnőjével?

Louis Tomlinson ismét összejött az exbarátnőjével?

Az énekes újra elkezdett találkozgatni Eleanor Calderrel
news
Kaliforniai lámpaláz

Kaliforniai lámpaláz

Ryan Gosling és Emma Stone nem mernek énekelni az Oscaron!
news
A galaxis tökéletes őrzői

A galaxis tökéletes őrzői

100%-os értékelést kapott A galaxis őrzői 2 a tesztvetítésen.
news
Adele tarolt, Beyoncé sírt

Adele tarolt, Beyoncé sírt

Rendkívül eseménydús Grammy-díjátadón vagyunk túl
news
A Little Mix tanácsai

A Little Mix tanácsai

A lányok a Fifth Harmony-nek üzentek
news
Niall és Liam babája

Niall és Liam babája

Niall szerint jó apa lesz egykori One Direction-ös kollégája, Liam.
news
Liam Payne életéért aggódtak a rajongók

Liam Payne életéért aggódtak a rajongók

Lövöldözés volt egy szórakozóhelyen, ahol az énekes bulizott
news
Anna Kendrick, a Tinder réme

Anna Kendrick, a Tinder réme

Ne küldj meztelen fotókat, mert a Tökéletes hang sztárja továbbítja anyukádnak!
news
Tombol a szerelem Miley Cyrus és Liam Hemsworth között

Tombol a szerelem Miley Cyrus és Liam Hemsworth között

Édes szelfik, cuki hashtagek jelennek meg minden mennyiségben
news
Justin Bieber óriási botrányt csapott egy hokimeccsen - videó!

Justin Bieber óriási botrányt csapott egy hokimeccsen - videó!

Az ellenfele eltörte az ütőjét, erre ő meg...
news
Meghan Trainor fülig szerelmes

Meghan Trainor fülig szerelmes

Daryl Sabara mellett majd kicsattan a boldogságtól
news
Madonna kapcsolatai

Madonna kapcsolatai

Hiába jótékonykodik ezerrel, a fia képtelen megbocsátani neki
news
Shawn Mendes a rajongióval is szívesen randizna

Shawn Mendes a rajongióval is szívesen randizna

A nagy hírt egy interjúban kotyogta ki a kanadai énekes
news
Niall Horan titkos randija

Niall Horan titkos randija

Az énekes Los Angelesben vacsorázott együtt egy lánnyal
news
Justin Bieber lányokat rendelt Prágában

Justin Bieber lányokat rendelt Prágában

A felhívásra csak hatan jelentkeztek, ugyanis senki nem vette azt komolyan
news
Tökéletes hang, olcsó cipő

Tökéletes hang, olcsó cipő

Anna Kendrick bevallotta: Oscar-jelölése idején súlyos anyagi problémái voltak.
news
Hoppá! Zayn Malik SMS-ben szakított Perrie Edwards-szal

Hoppá! Zayn Malik SMS-ben szakított Perrie Edwards-szal

Könyvek, dalszövegek jelennek meg, amelyekben folyamatosan oltják egymást
news
Justin Bieber nedves teste

Justin Bieber nedves teste

Waxfigura lett az énekesből Londonban
news
Kanye West tiltólistája

Kanye West tiltólistája

Arra kéri Kim Kardashiant, hogy hagyjon fel a valóságshow-kkal
news
Nick Jonas kitárulkozott

Nick Jonas kitárulkozott

Az énekes őszintén beszélt a szexuális életéről
news
Csúnyán beperelték a One Directiont

Csúnyán beperelték a One Directiont

Állítólag dalt loptak David Lewis zeneszerzőtől
news
Friss sztárpárok

Friss sztárpárok

Calvin Harris köszöni jól van, Lady Gagát pedig Bradley Cooperrel lehet együtt látni
news
Mindenki nyugodjon le a galaxisba!

Mindenki nyugodjon le a galaxisba!

Kikészült az előzetest követelő rajongóktól A galaxis őrzői 2 stábja.
news
Hivatalos: Rihanna és Drake együtt járnak!

Hivatalos: Rihanna és Drake együtt járnak!

Mondjuk ezt már a VMA-s szerelmi vallomás után sejteni lehetett
news
Siára panaszkodnak a rajongói

Siára panaszkodnak a rajongói

Elégedetlenek voltak az énekesnő egyik fellépésével
news
Óriási baleset történt Snoop Dogg koncertjén - videó!

Óriási baleset történt Snoop Dogg koncertjén - videó!

42 ember súlyosan megsérült, miután ledőlt egy korlát a színpad előtt
news
Lil Wayne-t perelik

Lil Wayne-t perelik

Nagy összeggel tartozik és hónapok óta képtelen fizetni
news
Louis Tomlinson besokallt egy lesifotóstól - videó!

Louis Tomlinson besokallt egy lesifotóstól - videó!

Akitől elvette a mobiltelefonját, majd bedobta azt egy ismeretlen férfi kocsijába
news
Beyoncé tóvá változtatta a színpadot - videó!

Beyoncé tóvá változtatta a színpadot - videó!

A díva a BET-díjátadón nyitotta meg az estét
news
Calvin Harris továbbra is lábadozik a balesete után

Calvin Harris továbbra is lábadozik a balesete után

Még mindig nincs olyan állapotban, hogy fel tudjon lépni
news
Kiosztották a Billboard-díjakat

Kiosztották a Billboard-díjakat

Adele, Justin Bieber és a The Weeknd tarolt, Ariana Grande pedig megbotlott a vörös szőnyegen
news
Megan Fox mégsem válik?

Megan Fox mégsem válik?

Egy hírportál szerint leállíthatja válását az újra állapotos színésznő.
news
Justin Bieber kitúrta Harry Styles-t

Justin Bieber kitúrta Harry Styles-t

Ezúttal a 1D énekesének exbarátnőjére, Kendall Jennerre repült rá
news
Vacsorára hívta rajongóját Harry Styles

Vacsorára hívta rajongóját Harry Styles

Egy szerencsés rajongó álma végre valóra vált
news
Simon Cowell: Cheryl és Liam megőrülnek egymásért!

Simon Cowell: Cheryl és Liam megőrülnek egymásért!

A producer kikotyogta, mennyire irigyli az ifjú gerlepárt
news
Lady Gaga óriási bulija

Lady Gaga óriási bulija

A díva a 30. szülinapját ünnepelte a legnagyobb sztárokkal
news
A galaxis jótékony őrzői

A galaxis jótékony őrzői

Egy szerencsés nyertes együtt forgathat és ebédelhet Chris Pratt-tel!
news
Miley Cyrus kifakadt Kim Kardashian posztja után

Miley Cyrus kifakadt Kim Kardashian posztja után

Az Instragramján üzent a női rajongóinak
news
Loki is Bond akar lenni

Loki is Bond akar lenni

Tom Hiddleston szívesen kipróbálná magát a 007-es ügynök szerepében.
news
Kiosztották a Grammy-díjakat

Kiosztották a Grammy-díjakat

Taylor Swift, Kendrick Lamar és Bruno Mars is tarolt...
news
Justin Bieber végre Grammy-díjas lehet?

Justin Bieber végre Grammy-díjas lehet?

Habár csak egy kategóriában kapott jelölést...
news
Újra együtt Miley és volt pasija?

Újra együtt Miley és volt pasija?

Liam Hemsworth és Miley Cyrus közösen választottak kutyát egy menhelyről
news
Hatalmasat esett 5 seconds of summer sztárja - videó!

Hatalmasat esett 5 seconds of summer sztárja - videó!

Michael Clifford meglepődött, amikor elfogyott a színpad
news
Bond nem vágja fel az ereit, csak fáradt

Bond nem vágja fel az ereit, csak fáradt

A 007-es széria producere válaszolt Daniel Craig hírhedt nyilatkozatára.
news
Lánycsapatot alapítana Louis Tomlinson

Lánycsapatot alapítana Louis Tomlinson

Simon Cowell segít a One Direction sztárjának
news
Végre tényleg együtt Selena és Bieber

Végre tényleg együtt Selena és Bieber

Közös dalban vall kapcsolatáról a sztárpár
news
Odavan Király Viktorért a Maroon5 sztárja - videó!

Odavan Király Viktorért a Maroon5 sztárja - videó!

Adam Levine szerint a magyar énekes lehet a befutó az amerikai tehetségkutatóban
news
Kiderült! Nem Selenáról szól Bieber száma

Kiderült! Nem Selenáról szól Bieber száma

A Where Are Ü Now? eredetileg egy férfihez iródott
news
Elbőgte magát a színpadon Bieber - videó!

Elbőgte magát a színpadon Bieber - videó!

Sírva fakadt az egyik legnagyobb díjátadón a botrányhős énekes
news
Nem kivételez Dr. Dre stábja

Nem kivételez Dr. Dre stábja

Gondos válogatáson estek át életrajzi filmjének szereplői
news
Botrány! Kidobták a repülőről Jason Derülót

Botrány! Kidobták a repülőről Jason Derülót

Balhéba keveredett az egyik légitársaság alkalmazottaival
news
Kisfiú mentette meg Justin Biebert!

Kisfiú mentette meg Justin Biebert!

A törölköző nélkül maradt popsztár egy kissráchoz fordult segítségért
news
Kiteregette pasiügyeit Taylor Swift

Kiteregette pasiügyeit Taylor Swift

Elege volt abból, amiket a bulvársajtó állított róla
news
Utálta pasiját Iggy Azalea

Utálta pasiját Iggy Azalea

A negatív érzelmekből évek alatt lett szerelem
news
Bevallotta! Visszaeső drogos Macklemore

Bevallotta! Visszaeső drogos Macklemore

Őszintén beszélt arról, miért nyúlt ismét kábítószerhez
news
Letartóztatták Snoop Doggot

Letartóztatták Snoop Doggot

Svédországban csattant a bilincs a rapper kezén
news
Megússza a börtönt Bieber

Megússza a börtönt Bieber

Ismét sikerült kibújnia a törvény keze alól
news
Autóbalesetet szenvedett Psy

Autóbalesetet szenvedett Psy

Összetörte tűzpiros sportkocsiját a koreai énekes
news
Lánykérésben segített Ed Sheeran - videó!

Lánykérésben segített Ed Sheeran - videó!

Romantikus pillanatot tett még szebbé az énekes
news
Bevallotta! Fülig szerelmes Calvin Harris

Bevallotta! Fülig szerelmes Calvin Harris

Teljesen odavan Taylor Swiftért a szexi lemezlovas
news
Dutyiba megy DMX

Dutyiba megy DMX

Úszik az adósságban és több törvényt is megszegett a rapper
news
Hatalmasat esett a OneDirection sztárja - videó!

Hatalmasat esett a OneDirection sztárja - videó!

Már megint elperecelt fellépés közben Harry Styles
news
Ultraciki! Hatalmasat esett Demi Lovato - videó!

Ultraciki! Hatalmasat esett Demi Lovato - videó!

Az énekesnő óriásit perecelt egy medenceparton, fellépés közben
news
Botrány! Letartóztatták Diddy-t

Botrány! Letartóztatták Diddy-t

Súlyzót vágott volna fia edzőjéhez az agresszív sztár
news
Súlyosan megsérült Dave Grohl - videó!

Súlyosan megsérült Dave Grohl - videó!

Eltörte a lábát koncert közben a Foo Fighters frontembere
news
Életet mentett Taylor Swift

Életet mentett Taylor Swift

Rajongói köszönhetik életüket az énekesnőnek
news
Horror! Vérben úszott koncertjén a popsztár

Horror! Vérben úszott koncertjén a popsztár

Enrique Iglesias ujjait egy drón kaszabolta le
news
Pofára esett Taylor Swift - videó!

Pofára esett Taylor Swift - videó!

Arccal a földnek csapódva érkezett meg új klipjének forgatásán
news
Birkának nézték Taylor Swiftet - videó!

Birkának nézték Taylor Swiftet - videó!

A bárányok nem hallgattak; beszóltak az énekesnőnek
news
Nagyon nincs jól Sam Smith

Nagyon nincs jól Sam Smith

Súlyos betegsége is lehet, ha nem hallgat a dokikra
news
Majdnem lelőtték Lil Wayne-t

Majdnem lelőtték Lil Wayne-t

Mi már el sem hisszük: ismét egy rapper keveredett bajba Amerikában
news
Ezért szakított Vanessa Hudgens

Ezért szakított Vanessa Hudgens

Elárulta, miért hagyta ott a szívtipró Zac Efront
news
Fülig szerelmes Ellie Goulding

Fülig szerelmes Ellie Goulding

Egyentetkót csináltatott pasijával az énekesnő
news
Ezt nézd: Argo 2 - itt az új előzetes!

Ezt nézd: Argo 2 - itt az új előzetes!

Már egy hónap sincs a magyar kultfilm második részének bemutatójáig
news
Kínos! Borzalmasan leégette magát Justin Bieber - videó!

Kínos! Borzalmasan leégette magát Justin Bieber - videó!

Felsült az énekes Ariana Grande koncertjén
news
Darkos lemezt készít Selena

Darkos lemezt készít Selena

Kiénekli magából összes bánatát a szomorú popsztár
news
Szippantsd fel Kanye Westet!

Szippantsd fel Kanye Westet!

A sztár koncertjéről szerzett levegőt árulnak a neten
news
Ciki! Haját tépte Britney Spears - videó!

Ciki! Haját tépte Britney Spears - videó!

A világot jelentő deszkákra hullott egy méretes szőke tincs
news
Kórházba vitték Demi Lovatót

Kórházba vitték Demi Lovatót

Tüdőfertőzést kapott az énekesnő, ezért alig kapott levegőt
news
Újabb égés Swiftnél

Újabb égés Swiftnél

Lángra kapott a kastély, amelyben a Blank Space-t forgatták
news
Lányok törtek Bieberre

Lányok törtek Bieberre

Rajongók lopakodtak be a sztár rezidenciájára
news
Vérig sértődött Kanye West

Vérig sértődött Kanye West

Az egyik rajongójára rágott be a rapper
news
Halálos fenyegetés? Furcsa Swift és Diplo viszonya

Halálos fenyegetés? Furcsa Swift és Diplo viszonya

Rejtélyesen eltűnt egy mondat Diplo interjújából
news
Barátnőjét fogdosta Selena - fotó!

Barátnőjét fogdosta Selena - fotó!

Az énekesnő azonnal gatyába - illetve melltartóba - rázta barátnőjét
news
Rettegnek a sportolók Justin Biebertől

Rettegnek a sportolók Justin Biebertől

Attól félnek, balszerencsét jelent, ha az énekes nekik szurkol
news
Cikicunami: a 10+1 legégőbb celebpillanat idén!

Cikicunami: a 10+1 legégőbb celebpillanat idén!

Idén sem maradtak el a kellemetlen pillanatok; esés-kelés, meztelenkedés, családi balhé, ebola-para és szétrepedt cicanadrág. Összegyűjtöttük 2014 legkínosabb jeleneteit és legnagyobb botrányait!
news
Ilyen volt régen Ariana Grande - videó!

Ilyen volt régen Ariana Grande - videó!

Egy régi felvételen sminktanácsokat osztogat a popsztár
news
One Direction nyereményjáték!

One Direction nyereményjáték!

Szeretnél randizni Harryvel, Zaynnal, Louis-val, Liammel és Niall-lel? Segítünk!
news
Szomorú! Kutyáját gyászolja Justin Bieber

Szomorú! Kutyáját gyászolja Justin Bieber

Elhagyta a sztárt hűséges társa, Sammy
news
Nőért rajong Selena Gomez

Nőért rajong Selena Gomez

Végre találkozhatott imádottjával, Jennifer Anistonnal
news
Menekül Cyrustól Lovato

Menekül Cyrustól Lovato

Szabadulni próbál egykori legjobb barátjáról a sztár
news
Újabb lánnyal szórakozott Bieber

Újabb lánnyal szórakozott Bieber

Fiatalabb csajra cserélte Selenát a botrányhős énekes
news
Luxuskocsit vágott tönkre Brown

Luxuskocsit vágott tönkre Brown

Egy méregdrága Lamborghinit festetett át
news
Lorde: Diplónak kicsi!

Lorde: Diplónak kicsi!

Beszólt a trollkodó DJ-nek az énekesnő a Twitteren
news
 Meg akarta ölni magát Katy Perry

Meg akarta ölni magát Katy Perry

Válása után mély depresszióba zuhant az énekesnő
news
Szomorú! Gyermeke haláláról beszélt az énekesnő

Szomorú! Gyermeke haláláról beszélt az énekesnő

Lily Allen őszintén vallott a mögötte álló nehéz időszakról
news
 Durván lefogyott Missy Elliott - fotó!

Durván lefogyott Missy Elliott - fotó!

Egy betegség miatt kezdett el diétázni és rendszeresen sportolni
news
Óriási bunkó volt Snoop Dogg

Óriási bunkó volt Snoop Dogg

Borzasztóan megbántotta egy fotóval Iggy Azaleát
news
Tömegszerencsétlenség a koncerten

Tömegszerencsétlenség a koncerten

Már 17 halottja és 11 sérültje van a balesetnek
news
Másodszor is nagyot üt! 10 év után tényleg jön az Argo2

Másodszor is nagyot üt! 10 év után tényleg jön az Argo2

Jövő márciusban tér vissza a mozikba Balog Tibi és bandája
news
Kézzel írt levelet Biebernek Jessie J

Kézzel írt levelet Biebernek Jessie J

Támogatásáról biztosította a botrányhős popsztárt az énekesnő
news
Christian Bale Mózes lesz

Christian Bale Mózes lesz

A Batmanként ismert színészt legközelebb az Exodus – Istenek és királyok című bibliai fantasy-ban láthatjuk.
news
 Börtönbe megy Miley hajléktalanja

Börtönbe megy Miley hajléktalanja

Nem úszta meg büntetés nélkül Cyrus pártfogoltja
news
Fenéken billentették J.Lo-t

Fenéken billentették J.Lo-t

Cserbenhagyásos autóbaleset miatt dühöngött a popdíva
news
Jason Stathamnek honvágya van

Jason Stathamnek honvágya van

„Angol barátnőm van, és neki köszönhetően az otthonom egy darabját mindenhová magammal hordom” – nyilatkozta az akcióhős.
news
Ismét anyuka lett Christina Aguilera

Ismét anyuka lett Christina Aguilera

Szombaton megszületett a popdíva második gyermeke
news
Házasodik a Hilton-lány

Házasodik a Hilton-lány

Megkérte bankár párja Nicky Hilton kezét
news
Balesetet szenvedett a Kings of Leon sztárja

Balesetet szenvedett a Kings of Leon sztárja

A dobos Nathan Followillnek több bordája is eltört
news
Lenácizta a fotósokat Kanye West

Lenácizta a fotósokat Kanye West

A bíróságon kezdte magyarázni, miért utálja a paparazzókat
news
Kórházba került Lady Gaga - fotó!

Kórházba került Lady Gaga - fotó!

Hegyibetegség miatt vitte el a mentő az énekesnőt Denverben
news
Wiz Khalifát lecsukták

Wiz Khalifát lecsukták

A rappert marihuánával kapták el egy reptéren.
news
A jótékony Erő

A jótékony Erő

10 dollárért bárki részt vehet a Star Wars: Force for Change nevű kezdeményezésben - és a Star Wars hetedik részében.
news
A 5SOS tag tinderezik

A 5SOS tag tinderezik

A banda dobosa regisztrált a párkeresőre...
news
Taylort beperelték

Taylort beperelték

Az énekesnőt elég röhejes indokkal viszi perbe egy ruházati márka.
news
Jessie J-nek agyvérzése volt

Jessie J-nek agyvérzése volt

Az énekesnő sokkolóan fiatalon kapott stroke-ot.
news
Amanda kutyája gyógyít

Amanda kutyája gyógyít

Amanda Seyfried számára kutyája, Finn a pánikbetegség ellenszere.
news
Cirque Éloize játék

Cirque Éloize játék

Nyerj páros jegyet a káprázatos, iD című előadásra!
news
Amanda Seyfried nem küzd a kilókkal

Amanda Seyfried nem küzd a kilókkal

A színésznő számára az egészség fontosabb, mint a fizikai átalakulás egy szerep kedvéért.
news
Gyere velünk moziba!

Gyere velünk moziba!

Nyerj páros jegyet a Nagytudásúak április 1-i, premier előtti vetítésére.
news
Enrique a VB dalban

Enrique a VB dalban

Enrique Iglesias elárulta, hogy ő énekli majd Pitbullal a 2014-es foci VB himnuszát.
news
Scarlett nem akar túl szexi lenni

Scarlett nem akar túl szexi lenni

„Semmiképpen nem szeretném, ha mindig csak szexi csajként jutnék a producerek és a rendezők eszébe” – nyilatkozta Scarlett Johansson.
news
Selena szereti Lorde-ot

Selena szereti Lorde-ot

Noha az új-zélandi énekesnő fikázta Selt, ő mégis nagyra értékeli őt.
news
Ke$ha rehabon

Ke$ha rehabon

Az énekesnő állítólag barátainak köszönheti a rehabot.
news
A Pókember titkai

A Pókember titkai

Megérkezett A csodálatos Pókember 2. első előzetese; közben Marc Webb rendező elárult néhány részletet a várva várt képregényfilmről.
news
Farkas elpusztíthatatlan

Farkas elpusztíthatatlan

Az X-Men – Az eljövendő múlt napjai után jön a következő Farkas-szólómozi, Hugh Jackmannel.
news
Az éhezők parája

Az éhezők parája

Josh Hutcherson tartott az új arcoktól, de szívesen smárolt Jennifer Lawrence-szel Az éhezők viadala: Futótűz forgatásán.
news
Miley tök pucér

Miley tök pucér

Az énekesnő mindent megmutatott Terry Richardsonnak. FOTÓK!
news
Timberlake Vegasban

Timberlake Vegasban

Justin Timberlake nem hisz a szerencsében: a Vakszerencse sztárja szerint a színészet és a zene „maratoni futás”.
news
Ben Affleck gonosz, de laza

Ben Affleck gonosz, de laza

Igazi megkönnyebbülés volt a sztárnak a Vakszerencse negatív szerepe, Justin Timberlake oldalán.
news
Mark Wahlberg elvégezte a gimit

Mark Wahlberg elvégezte a gimit

A 2 kaliber sztárja 42 évesen fejezte be tanulmányait.
news
Zayn és Perrie tényleg jegyesek

Zayn és Perrie tényleg jegyesek

Perrie és Zayn is bevallotta, hogy valóban esküvő készülődik.
news
Mark Wahlberg kitiltotta feleségét a forgatásokról

Mark Wahlberg kitiltotta feleségét a forgatásokról

A Transformers 4 sztárja bevallotta: mindig szégyenlős lesz, ha párja figyeli munkáját.
news
Jessie J lagzizik

Jessie J lagzizik

Az énekesnő egy szerencsés pár esküvőjén énekel majd. Véletlenül.
news
Kristen bepasizott

Kristen bepasizott

Kristen Stewartot Michael Pitt-tel hozták hírbe.
news
Megvan a Kardashian-West baba neve!

Megvan a Kardashian-West baba neve!

Az istenkomplexust szerencsére nem vezették át a babára, de azért elég különös nevet kapott a kislány.
news
Justin Bieber elütött valakit

Justin Bieber elütött valakit

A minimogul a paparazzók elől próbált menekülni, erre meghúzott egy kocsit, és fellökött egy lesifotóst.
news
Jennifer Lopez bányászfiúkra bukik

Jennifer Lopez bányászfiúkra bukik

J. Lo szerepet vállalt a 2010-es chilei bányaszerencsétlenséget feldolgozó drámában.
news
Miguel agysérülést okozott?

Miguel agysérülést okozott?

Az R'n'B énekes a Billboard díjátadón rúgott fejbe egy nézőt, aki lehet, hogy agykárosodást szenvedett.
news
Star Wars fejlemények

Star Wars fejlemények

A Lost sztárja és VIII. Henrik is szerepelhet az új Star Wars-epizódokban.
news
PAFE játék#2

PAFE játék#2

Nyerjetek napi belépőket a Pannónia Fesztiválra!
news
Hétköznapi Farkas

Hétköznapi Farkas

Hugh Jackman tizenhárom év szuperhősködés után néha a mindennapokban is kölcsönveszi az antiszociális mutáns karakterét.
news
Superman Bond akar lenni

Superman Bond akar lenni

Henry Cavill szívesen átvenné Daniel Craigtől a 007-es ügynök szerepét.
news
Miley-ék mégsem esküsznek

Miley-ék mégsem esküsznek

Az énekesnő apja azt mondja, hogy szerinte nem is lesz semmilyen esküvő.
news
Kidobták Liaméket

Kidobták Liaméket

Hiába a világ legismertebb fiúi, ha nincs náluk személyi, ők sem játékgépezhetnek.
news
Ke$ha szemszexelt

Ke$ha szemszexelt

Az énekesnő azt mondja, hogy szemeik forró táncot lejtettek Johnny Depp-pel.
news
Kanye megzizzent

Kanye megzizzent

A rapper torkaszakadtából üvöltött a színpadon, majd eldobta a mikrofonját. A nézők felé…
news
Magassarkú Justin

Magassarkú Justin

Ben Affleck magassarkú cipős futóversenyre hívta ki Justin Timberlake-et a Runner, Runner forgatásán.
news
Segítsünk együtt!

Segítsünk együtt!

Jótékonysági adománygyűjtés a Music Channel szervezésében.
news
Demi Lovato lesántult

Demi Lovato lesántult

Az énekesnő elesett otthonában, és eltörte a lábát.
news
Jason Statham nem rajong a képregényfilmekért

Jason Statham nem rajong a képregényfilmekért

„Még a nagymamám is játszhatna szuperhőst: számítógépes trükkökkel mindent megoldanak” – morgott A szállító és a Parker sztárja.
news
Britney Bollywoodba megy?

Britney Bollywoodba megy?

Az énekesnőről az a hír járta, hogy egy hindi produkcióban szerepel majd, de úgy tűnik, ez csak reklámfogás volt.
news
Kelly Clarksont eljegyezték

Kelly Clarksont eljegyezték

Az énekesnő hamarosan férjhez megy, és ezt egy gigantikus brill bizonyítja az ujján.
news
007-es bébi

007-es bébi

Adele kisbabája elmondhatja majd magáról, hogy maga James Bond küldött neki ajándékot.
news
007-es bébi

007-es bébi

Adele kisbabája elmondhatja majd magáról, hogy maga James Bond küldött neki ajándékot.
news
Nyerj jegyet a Copy Con koncertre!

Nyerj jegyet a Copy Con koncertre!

Idén is zajlik a Budapesti Egyetemi Napok, nyerj velünk jegyet a koncertekre!
news
Nyerj jegyet az Irie Maffia koncertre!

Nyerj jegyet az Irie Maffia koncertre!

Idén is zajlik a Budapesti Egyetemi Napok, nyerj velünk jegyet a koncertekre!
news
Nyerj jegyet 30Y koncertre!

Nyerj jegyet 30Y koncertre!

Idén is zajlik a Budapesti Egyetemi Napok, nyerj velünk jegyet a koncertekre!
news
Nyerj jegyet Grandmaster Flash bulijára!

Nyerj jegyet Grandmaster Flash bulijára!

A világ egyik első lemezlovasa, a hip hop egyik alapművének megalkotója október 13-án Budapesten lép fel. Gyere velünk!
news
Hugh Laurie Dr. House-t siratja és Leighton Meesterrel kavar

Hugh Laurie Dr. House-t siratja és Leighton Meesterrel kavar

A kétszeres Golden Globe-díjas színésznek hiányzik kedvenc szerepe, és közben leforgatott egy pikáns vígjátékot a Gossip Girl egyik sztárjával.
news
Játssz Foreign Beggars jegyekért! #2

Játssz Foreign Beggars jegyekért! #2

Válaszolj a kérdésünkre, és menj el plusz egy fővel a pénteki buliba!
news
Chris Brown új tetkója

Chris Brown új tetkója

A balhés kedvű R'N'B-sztár olyan tetkót villantott, melyet többen Rihanna arcképének néztek.
news
Játssz Foreign Beggars jegyekért!

Játssz Foreign Beggars jegyekért!

Válaszolj a kérdésünkre, és menj el plusz egy fővel a pénteki buliba!
news
Dev szexvideó-botrányba keveredett

Dev szexvideó-botrányba keveredett

Az énekesnő fiatalkori, házi szexvideója került illetéktelen kezekbe.
news
Két pasi – meg egy Miley

Két pasi – meg egy Miley

Miley Cyrus az egyik legnépszerűbb sitcom-sorozatban vendégszerepel.
news
Mariah Carey Nicki Minaj ellen kampányol

Mariah Carey Nicki Minaj ellen kampányol

Noha a trinidadi popsztár az egyik fő esélyese az American Idol egyik zsűritagjának szerepére, a popdíva ezt nem akarja.
news
Jeremy Renner, a kőkemény titkosügynök

Jeremy Renner, a kőkemény titkosügynök

Altató helyett Viagrát vett be A Bourne-hagyaték sztárja egy hosszú repülőút előtt.
news
Andrew Garfield nem lesz 50 éves, fekete férfi prostituált

Andrew Garfield nem lesz 50 éves, fekete férfi prostituált

Az új Pókember a gyorsan jött sikerről és képtelen szerepajánlatokról nyilatkozott.
news
Lana Del Rey modell lett

Lana Del Rey modell lett

Az énekesnő a H&M őszi kampányának arca.
news
Harry Styles becsajozott

Harry Styles becsajozott

A One Direction tini-szívtiprója újra idősebb csajjal kavar.
news
Lily Allen újra terhes!

Lily Allen újra terhes!

A brit énekesnő újra babát vár, néhány hónappal azután, hogy világra hozta első gyermekét.
news
Kelly Clarkson tolószékbe került

Kelly Clarkson tolószékbe került

Az énekesnő lába eltörött, de semmi para, nincs nagy baj.
news
Kanye West szupercipői

Kanye West szupercipői

Valaki 90 ezer dollárt ajánlott egy Kanye neve alatt futó sportcipőért.
news
Paul McCartney nyitja az olimpiai játékokat

Paul McCartney nyitja az olimpiai játékokat

Az egykori gombafej megerősítette, hogy már hivatalos, az ő fellépésével zárul a nagy nyitóünnepség.
news
Íme a One Direction nap nyertesei!

Íme a One Direction nap nyertesei!

Ki az a 12 szerencsés, aki Up All Night: The Live Tour DVD-t nyert? Klikk!
news
Zayn Malik összetört egy robogót

Zayn Malik összetört egy robogót

A One Direction tagja egy forgatáson borult hatalmasat a drága mopeddel.
news
Keira Knightley-t eljegyezték

Keira Knightley-t eljegyezték

A Klaxons egyik tagja megkérte a színésznő kezét, és ő igent mondott!
news
Zac Efron az alligátor bosszújától retteg

Zac Efron az alligátor bosszújától retteg

Zac alligátort evett a Szerencsecsillag forgatása előtt, majd a következő filmje felvételeit három harapós hüllő veszélyeztette!
news
Deadmau5 majdnem felgyújtotta magát

Deadmau5 majdnem felgyújtotta magát

Meg persze egy egész klubot New Yorkban, de végül nem lett semmi baj.
news
Adam Levine házasságellenes?

Adam Levine házasságellenes?

A Maroon 5 frontemberét lenyűgözi a házasság intézménye, de nem érzi, hogy neki való lenne.
news
Adele lagzizott

Adele lagzizott

Az énekesnő mostanában ritkán lép fel, de most egy esküvőn mégis énekelt. Na de kién is?
news
Katy Perry megint bepasizott

Katy Perry megint bepasizott

Az énekesnő lecserélte a szupermodellt a Florence + the Machine gitárosára.
news
Zac Efron kétségbeesetten romantikus típus

Zac Efron kétségbeesetten romantikus típus

A Szerencsecsillag főszereplője érzelmes lelkivilágáról és nőideáljáról vallott.
news
Itt az LTJ Bukem + Pussy játék nyerteseinek névsora!

Itt az LTJ Bukem + Pussy játék nyerteseinek névsora!

Megvannak a pénteki buli, az ajándékcsomagok és az enegiaitalok nyertesei!
news
Usher filmszerepet kapott

Usher filmszerepet kapott

Az R&B szupersztár durva gyúrásba kezd, mert bokszolót alakít majd egy életrajzi filmben.
news
Nyerj jegyet a Hungarian Live Hip-hop All Starsra! #3

Nyerj jegyet a Hungarian Live Hip-hop All Starsra! #3

Három darab páros belépőt sorsolunk ki a helyes megfejtők között!
news
Nyerj jegyet a Hungarian Live Hip-hop All Starsra! #2

Nyerj jegyet a Hungarian Live Hip-hop All Starsra! #2

Három darab páros belépőt sorsolunk ki a helyes megfejtők között!
news
LTJ Bukem és Pussy energiaital játék!

LTJ Bukem és Pussy energiaital játék!

Nyerj páros belépőt LTJ Bukem ft. MC Conrad bulijára, Pussy energiaital csomagot, vagy egy szuper motorcsónakos kirándulást!
news
Nyerj jegyet a Hungarian Live Hip-hop All Starsra!

Nyerj jegyet a Hungarian Live Hip-hop All Starsra!

Három darab páros belépőt sorsolunk ki a helyes megfejtők között!
news
Travis Barker a fejére tetováltatott

Travis Barker a fejére tetováltatott

A Blink-182 dobosa egyszerűen a fejére varratta új zenekarának logóját.
news
Welcome to DJ Antoine!

Welcome to DJ Antoine!

Nyerj páros belépőt Antoine pénteki bulijába!
news
Nyerj páros belépőt a Yokai8 Dre Day bulijába!

Nyerj páros belépőt a Yokai8 Dre Day bulijába!

Válaszolj helyesen a kérdésre, és ünnepeld velünk a legenda szülinapját!
news
Király a buli!

Király a buli!

Jessie J és a JLS is fellép a II. Erzsébet uralkodásának gyémántjubileumára szervezett koncerten.
news
Rihanna valóságshow-t indít

Rihanna valóságshow-t indít

Méghozzá egy fashion realityt, amellyel Nagy-Britannia legjobb tervezőjét keresik.
news
Beyoncé és Jay-Z európai lesz

Beyoncé és Jay-Z európai lesz

A sztárpár azt fontolgatja, hogy Franciaországban nevelik fel kislányukat.
news
Winterbreak játék – NYERTES

Winterbreak játék – NYERTES

Megvan az a szerencsés, aki másodmagával részt vehet a franciaországi síúton!
news
Jason Derülo a nyakát szegte

Jason Derülo a nyakát szegte

Az énekes egy próba közben esett rosszul.
news
Gyere velünk síelni!

Gyere velünk síelni!

Játssz, és nyerd meg a kétszemélyes WINTERBREAK síútat!
news
Britney Spears húga albumot ad ki

Britney Spears húga albumot ad ki

Jamie Lynn Spears countrylemezzel jelentkezik 2012-ben.
news
Nyerj belépőt a Yokai8 szilveszteri bulijára!

Nyerj belépőt a Yokai8 szilveszteri bulijára!

Válaszolj a kérdésre, és töltsd az év utolsó nagy buliját a Yokai8 klubban!
news
Jövőre jön az új Foo Fighters lemez

Jövőre jön az új Foo Fighters lemez

Dave Grohl bandája 2012-ben új albummal jelentkezik, és ez már biztos.
news
Gyere velünk bulizni! #2

Gyere velünk bulizni! #2

Nyerj belépőt a Hiphop Station szombati bulijára!
news
Ashlee Simpson és Pete Wentz elvált

Ashlee Simpson és Pete Wentz elvált

A pár válása befejeződött, hivatalosan most már nem állnak egymással kapcsolatban.
news
Gyere velünk bulizni!

Gyere velünk bulizni!

Nyerj belépőt a Hiphop Station szombati partyjára!
news
Rammstein-játék nyertesek!

Rammstein-játék nyertesek!

Itt az 5 szerencsés, aki páros belépőt nyert a november 10-i koncertre.
news
Adele torkát meg kell műteni

Adele torkát meg kell műteni

De a pletykákkal ellentétben szerencsére mégsincs torokrákja.
news
Steven Tyler kitörte a fogait

Steven Tyler kitörte a fogait

Az Aerosmith kénytelen volt lemondani egy koncertet, mert a frontember csúnyán elesett a zuhanyzóban.
news
Nicki Minaj meg akart halni

Nicki Minaj meg akart halni

Egy interjúban mesélt az énekesnő arról, miért fontolgatta az öngyilkosságot.
news
Jessie J visszakapta a lábát

Jessie J visszakapta a lábát

Az énekesnő a lábtörése óta különös tiszteletet érez azok iránt, akik elveszítették valamelyik végtagjukat.
news
Jason Derülo becsajozott!

Jason Derülo becsajozott!

Választottja egy igencsak híres személy…
news
Lady Gagának új pasija van

Lady Gagának új pasija van

Az énekesnő a Vámpírnaplók sztárjával kavar!
news
Új tetkókkal gazdagodtak a színésznők

Új tetkókkal gazdagodtak a színésznők

Vanessa Hudgens és Ashley Tisdale együtt csináltattak tetoválást.
news
Justin Bieber karambolozott

Justin Bieber karambolozott

Egy Ferrarit vezetett, amikor az ütközés történt. Nyugi, semmi baja!
news
Vanessa Hudgens bepasizott

Vanessa Hudgens bepasizott

Egy gitárossal látták csókolózni. De ki ez a szerencsés úriember?
news
Beyoncé cd nyertesek

Beyoncé cd nyertesek

Íme a 24 szerencsés, akik megnyerték a 4 című albumot.
news
Bébidömping sztármódra

Bébidömping sztármódra

Többek között egy kis Beckhammel és egy kis Bellamyvel bővült a celebcsemeték sora.
news
Tűzrőlpattant menyecske

Tűzrőlpattant menyecske

Rihanna mindig is forró csaj volt, viszont most szó szerint lángba borult miatta a színpad.
news
Sztárok a tűzben

Sztárok a tűzben

A Black Eyed Peas sztárját egy londoni hoteltűzből kellett evakuálni.
news
Courtney Love sofőröstől nyúlt le egy autót

Courtney Love sofőröstől nyúlt le egy autót

Kurt Cobain özvegye a híres fotós, David LaChappelle kocsiját vitte el.
news
Adele lepattintotta Beyoncét

Adele lepattintotta Beyoncét

Vélhetően az egyetlen énekesnő a földön, aki lemondta a közös fellépést. Persze nem jókedvéből...
news
Alvásból 5-ös

Alvásból 5-ös

Pink az anyaságról és kislánya alvási szokásairól mesélt.
news
Katy Spa-rry

Katy Spa-rry

Katy Perry stábtagjának lenni jó lehet. Nagyon jó...
news
Flörtre fel!

Flörtre fel!

Nyerj két jegyet a Flört nyitóbulijára!
news
Halálközeli élmény

Halálközeli élmény

Meg akarták gyilkolni Joss Stone-t.
news
Bieber bácsi ajándéka

Bieber bácsi ajándéka

A Beckham csemeték dedikált gitárokat kaptak bálványuktól.
news
Összeomlás Grohl módra

Összeomlás Grohl módra

A Foo Fighters új klipjébe Justin Biebert és a Coldplayt is becsempészte.
news
Hófehér Cadillac

Hófehér Cadillac

A Zanzibár gitárosa kocsit kapott szülinapjára a bandától.
news
Szép új világ

Szép új világ

Lauri, a The Rasmus énekese egy tőle szokatlan stílusú szólólemezzel jelentkezik.
news
Sikeres volt a véradó kampány

Sikeres volt a véradó kampány

Legyél különleges, legyél rendszeres véradó!
news
Légy Nikolas VIP vendége!

Légy Nikolas VIP vendége!

Válaszolj, és gyere el Takács Nikolas nagykoncertjére! Ja, és emellett egy mp3 lejátszót is kaphatsz.
news
Nyerj PAFE jegyet!

Nyerj PAFE jegyet!

Két héten keresztül minden hétköznap nyerhetsz egy páros belépőt a Pannónia Fesztiválra!
news
Big in Japan

Big in Japan

De nem Katy Perry férje, hiszen kitiltották Japánból.
news
BEP játék

BEP játék

Páros jegyet nyerhetsz velünk a párizsi Black Eyed Peas koncertre!
news
Lady Gaga party - eredmény

Lady Gaga party - eredmény

Megvannak a nyertesek, akik tutira bemehetnek a holnapi buliba!
news
OMG, mi ez?

OMG, mi ez?

Katy Perry szájában fogszabályozó van.
news
Nick Warren Zalaegerszegen!

Nick Warren Zalaegerszegen!

A buli különleges lesz, te pedig jegyet is nyerhetsz rá velünk.
news
Az ítélet: jótékonykodás

Az ítélet: jótékonykodás

Justin Bieber ingyenes koncerteket kell adnia.
news
Suttyóság a köbön!

Suttyóság a köbön!

Adele expasija részt kér a jogíjakból – egészen pofátlan indokkal.
news
Biebert helyre rakták

Biebert helyre rakták

Méghozzá egy stewardess...
news
Bikinitest: kipipálva

Bikinitest: kipipálva

Jordin Sparks útban van a bombanővé válás felé.
news
Tripla boldogság

Tripla boldogság

Mariah Carey világra hozta ikreit!
news
Lindsay Lohan hullaházban fog dolgozni

Lindsay Lohan hullaházban fog dolgozni

És ez nem vicc! Ráadásul le is csukják.
news
Rebecca Black-et ki akarják nyírni

Rebecca Black-et ki akarják nyírni

A Friday igazán gyilkos számnak bizonyul...
news
Cee-Lo Green villámkoncertet adott

Cee-Lo Green villámkoncertet adott

Cee-Lo Greennek nem sok időt hagytak a szervezők játszani, koncertje közepén kapcsolták ki az áramot.
news
Miley már nem szingli!

Miley már nem szingli!

Igaznak bizonyult Miley cyrus múltkori sejtelmes kijelentése, miszerint nem szingli…
news
Lady Gaga keresztanya lesz

Lady Gaga keresztanya lesz

A szerencsés kölyök Elton John kisfia.
news
Wiz Khalifa megnősül!

Wiz Khalifa megnősül!

A leendő ara pedig nem más, mint…
news
Justin Bieber Beckham

Justin Bieber Beckham

Justin Bieber Beckham. Na, ez hogy hangozna ez a név David és Victoria következő gyermekének?
news
Rihannát majdnem leszúrták - videó!

Rihannát majdnem leszúrták - videó!

Kész horrorba csöppent az énekesnő
news