Yungblud sosem nő fel

Yungblud sosem nő fel

„Ez az album nem a felnőtté válásról szól. Akár 74 évesen is mondhatod azt, hogy most nőttél fel, de előfordulhat, hogy egyből megfejted az élet nagy kérdéseit."
news
Justin tovább harcol

Justin tovább harcol

„Csak szeretnénk megtudni, kik rejtőznek a felhasználónevek mögött, még az is elképzelhető, hogy a két személy ugyanaz, de elképzelhető, hogy a megoldásra hónapokig kell várnunk”
news
Bieber őrangyalai

Bieber őrangyalai

„Szerintem mindenkinek kicsit megértőbbnek kéne lennie vele. Úgy értem, hogy segítségre van szüksége és nem arra, hogy elítéljék és megbüntessék”
news
Bieber perel

Bieber perel

Justin Biebernek elege lett az őt ért vádakból és összesen húsz millió dollárra, vagyis hat milliárd forintra pereli azt a két nőt, akik szexuális zaklatással vádolják a popsztárt.
news
Bieber célkeresztben

Bieber célkeresztben

„Hiszek Danielle-nek, engem is szexuálisan bántalmazott Justin Bieber”
news
Justin, a zaklató?

Justin, a zaklató?

"Valóban előadtam egy-két dalt aznap este Austinban, de amit a vádló nem tud, hogy én aznap az akkori barátnőmmel, Selenával voltam."
news
Michael Clifford ártatlan

Michael Clifford ártatlan

A napokban súlyos vádak érték a 5 Seconds Of Summer gitárosát, Michael Cliffordot.
news
Doja Cat-fight

Doja Cat-fight

Meglehetősen bizarr választ adott Doja Cat Lana Del Rey posztjára.
news
Harry vallomása

Harry vallomása

Péntek 13-án jelent meg Harry Styles második albuma, a Fine Line.
news
Miley magyarázkodik

Miley magyarázkodik

Miley Cyrus egy Instagram élővel egyszerre borította ki rajongóit és szólt be Liam Hemsworth-nek is.
news
Camila Cabello szerint a narancsbőr szexi - fotó!

Camila Cabello szerint a narancsbőr szexi - fotó!

Shawn Mendes barátnője a neten vágott vissza a trolloknak
news
Shawn Mendes pillangók között

Shawn Mendes pillangók között

Az új tetkótól dobtunk egy hátast!
news
Nicki Minaj bevédte a pasiját

Nicki Minaj bevédte a pasiját

A rappernek elege lett a rosszindulatú rajongókból
news
Shawn Mendes, a bölcs tanító

Shawn Mendes, a bölcs tanító

A biszexuális rajongóinak is örömmel segít az énekes
news
Halsey beszólt a rajongóinak

Halsey beszólt a rajongóinak

Az Instagramon nem fél nekimenni az internetes trolloknak
news
Fura sztárok a Met-gálán

Fura sztárok a Met-gálán

Katy Perry hamburgernek öltözött, Harry Styles pedig nőiesre vette a figurát
news
Chris Brown már megint rápörgött Rihanna képeire

Chris Brown már megint rápörgött Rihanna képeire

Ezúttal is egy bikinis fotó alá kommentelgetett
news
Shawn Mendes: nem vagyok meleg!

Shawn Mendes: nem vagyok meleg!

Az énekesnek elege lett a pletykákból
news
Ariana Grande biszex?

Ariana Grande biszex?

Kedvencünk új klipje pikáns találgatásokra adott okot
news
Lady Gaga máris bepasizott?

Lady Gaga máris bepasizott?

Íme a díva legújabb "áldozata"
news
Nem lesz robotszex a Transformers-ben

Nem lesz robotszex a Transformers-ben

Alakváltók közti romantikát ígér a széria producere, de nem esnek túlzásokba.
news
A Jonas Brothers és a nők

A Jonas Brothers és a nők

Az új videóban is szemmel tartják őket a kedveseik
news
Nick Jonas szexi exe

Nick Jonas szexi exe

Priyanka Chopra nem az a féltékeny típus
news
Miley Cyrus szexi üzenetei

Miley Cyrus szexi üzenetei

Liam Hemsworth-nek címzett erotikus képeit mindenki látja
news
Liam Payne és Naomi Campbell flörtje

Liam Payne és Naomi Campbell flörtje

Az énekes totál rá van kattanva a modellre
news
Katy Perry egy fának dörgölőzött

Katy Perry egy fának dörgölőzött

Nagy botrányt kavart az énekesnő erotikus tánca
news
Nicki Minaj zűrös új pasija

Nicki Minaj zűrös új pasija

...nem igazán tetszik a rajongóknak
news
Rita Ora új udvarlója

Rita Ora új udvarlója

Egy szexi színész akadt az énekesnő hálójába
news
Shawn Mendes: szívesen énekelnék valamit Hailey és Bieber esküvőjén

Shawn Mendes: szívesen énekelnék valamit Hailey és Bieber esküvőjén

Ez aztán a meglepő nyilatkozat
news
Harry Styles a farmon

Harry Styles a farmon

Íme a világ legédesebb képei a szexi énekesről
news
Shawn Mendes balesetet szenvedett

Shawn Mendes balesetet szenvedett

Kedvencünk arca csúnyán megsérült
news
Shawn Mendes, a boldog szingli

Shawn Mendes, a boldog szingli

Kedvencünk elárulta, hogy nem vágyik barátnőre
news
Harry Styles ismét szingli

Harry Styles ismét szingli

Az énekes hivatalosan is szétment Camille Rowe modellel
news
Összejött Demi Lovato és G-Eazy?

Összejött Demi Lovato és G-Eazy?

A párost kézen fogva látták távozni egy partiról
news
Iggy Azalea magyarázkodik

Iggy Azalea magyarázkodik

Meztelen fotók lepték el az Instagramját, amire megvan az indoka...
news
Liam Payne és Anitta flörtje

Liam Payne és Anitta flörtje

Az énekes tüzesnek és szexinek nevezte a brazil szépséget
news
Zayn Malik és Gigi Hadid hivatalosan is újra együtt

Zayn Malik és Gigi Hadid hivatalosan is újra együtt

Hiába, ez a szerelem...
news
Katy Perry és Orlando Bloom L’Amourja

Katy Perry és Orlando Bloom L’Amourja

A páros Európában romantikázik
news
Katy Perry szerint ma már ciki az I Kissed A Girl szövege

Katy Perry szerint ma már ciki az I Kissed A Girl szövege

Az énekesnő átírná a világsikert hozó slágerét
news
Wonder Woman vs. zaklatók

Wonder Woman vs. zaklatók

Új rendelet a zaklatások ellen: a Wonder Woman 2 forgatásán alkalmazzák először hivatalosan.
news
Camila Cabello színpadi balesete

Camila Cabello színpadi balesete

Az énekesnő nadrágja kettészakadt, a melltartója lecsúszott
news
Selena Gomez és Justin Bieber Insta-csatái

Selena Gomez és Justin Bieber Insta-csatái

Biebs kilájkolta barátnője egyik szexi fotóját: ez az ő esetükben sok mindent jelent!
news
Wonder Woman lelép a Ligából?

Wonder Woman lelép a Ligából?

Gal Gadot kiszáll, ha nem rúgnak ki egy szexuális zaklatással vádolt producert.
news
Harry Styles-t megmogyorózták a koncertjén - videó!

Harry Styles-t megmogyorózták a koncertjén - videó!

...igen, ott lent!
news
Képregényhős lesz The Weekndből

Képregényhős lesz The Weekndből

A Starboy jövőre kerül a boltok polcaira
news
Zac Efron összemelegedne a Sziklával

Zac Efron összemelegedne a Sziklával

Zac megválaszolta, hogy kivel forgatna legszívesebben szexjelenetet.
news
Katy Perry rányomulna Calvin Harris-re?

Katy Perry rányomulna Calvin Harris-re?

Az énekesnő alaposan ki van éhezve a férfiakra
news
Csókolózáson kapták Lady Gagát és Bradley Coopert

Csókolózáson kapták Lady Gagát és Bradley Coopert

A két sztár egy motoron ülve melegedett össze a sivatagban
news
Katy Perry tényleg csókolózott már nővel

Katy Perry tényleg csókolózott már nővel

...és nagyon bírta
news
Bepánikolt Perrie Edwards pasija

Bepánikolt Perrie Edwards pasija

Alex Oxlade-Chamberlain attól fél, hogy róla is születik egy Little Mix dal
news
Taylor Swift leáll

Taylor Swift leáll

Az énekesnő nem fog turnézni az idén
news
Zayn és Taylor szexizése

Zayn és Taylor szexizése

6 nap alatt Taylor Swift VEVO-csatornáján 21 millió, Zayn-én 13 millió megtekintés felett jár A sötét ötven árnyalata betétdala.
news
Taylor Swift és Zayn Malik vad szerelme

Taylor Swift és Zayn Malik vad szerelme

A két énekes egy rendkívül forró videóval készül felhevíteni minket a télen
news
Niall Horan forró csokija

Niall Horan forró csokija

Nem hiszitek el, hogy mit művelt megint a szexi szőke énekes!
news
Szikla, a szexi elnök

Szikla, a szexi elnök

Az év legszexibb férfijának választott Dwayne „The Rock” Johnson politikai pályára is vágyik.
news
Alicia Keys vs. Hófehérke

Alicia Keys vs. Hófehérke

Jön az új, élőszereplős Hófehérke-film, de az énekesnő nem örül: nőgyűlölő mesének tartja!
news
Demi Lovato odaszólt Taylor Swiftnek

Demi Lovato odaszólt Taylor Swiftnek

...és az őt körülvevő modell barátnőinek
news
Nick Jonas kitárulkozott

Nick Jonas kitárulkozott

Az énekes őszintén beszélt a szexuális életéről
news
Selena Gomez lett az Instagram királynője

Selena Gomez lett az Instagram királynője

Ezzel a fotóval minden rekordot megdöntött
news
Romokban hever Kanye West és Kim Kardashian házassága

Romokban hever Kanye West és Kim Kardashian házassága

A legfrissebb hírek szerint hamarosan elindíthatják a válópert
news
Eljegyzés történt Kesha koncertjén (is) - videó!

Eljegyzés történt Kesha koncertjén (is) - videó!

Ezektől a képsoroktól te is meghatódsz majd!
news
Nick Jonas színt vall a legújabb nagylemezén

Nick Jonas színt vall a legújabb nagylemezén

A dalok egy fájdalmas szakítás után íródtak
news
Ismét eljegyzés történt Adele koncertjén

Ismét eljegyzés történt Adele koncertjén

Ezúttal egy homoszexuális pár választotta a díva koncertjét erre a célra
news
Lady Gaga ismét Kesha mellé állt

Lady Gaga ismét Kesha mellé állt

Ezúttal a Twitterjén üzent a "sorstársának"
news
Nick Jonas és Demi Lovato berágott

Nick Jonas és Demi Lovato berágott

Lemondták a turnéjuk két állomását
news
Joe Jonas: Gigi Hadid túl gyorsan rohant Zayn Malik karjaiba!

Joe Jonas: Gigi Hadid túl gyorsan rohant Zayn Malik karjaiba!

Vajon Gigi megcsalta Joe-t a szexi énekessel?
news
Meghan Trainor Jennifer Lopez mellé állt

Meghan Trainor Jennifer Lopez mellé állt

Állítása szerint a latin díva nem tudta, hogy Dr. Luke is szerző az új dalában
news
Jennifer Lopezt betámadták Kesha rajongói

Jennifer Lopezt betámadták Kesha rajongói

A díva legújabb slágerét ugyanis a szexuális zaklatással vádolt Dr. Luke jegyzi
news
Vacsorára hívta rajongóját Harry Styles

Vacsorára hívta rajongóját Harry Styles

Egy szerencsés rajongó álma végre valóra vált
news
Madonna folyamatosan provokálja a rajongóit

Madonna folyamatosan provokálja a rajongóit

Ezúttal Ausztráliában dülöngélt a színpadon
news
Zayn Malik új tetoválása csupán egy kamu lehet

Zayn Malik új tetoválása csupán egy kamu lehet

Az énekes fejbőrén található motívum egy profi tetováló szerint nem igazi
news
Kelly Clarkson ki nem állhatja Kesha állítólagos molesztálóját

Kelly Clarkson ki nem állhatja Kesha állítólagos molesztálóját

Az énekesnő sem titkolja: Dr. Luke egy borzalmas személy!
news
Lady Gaga elsírta magát a színpadon - videó!

Lady Gaga elsírta magát a színpadon - videó!

Az énekesnő a csillagokat is leénekelte az Oscar-gálán
news
Keshát sarokba szorították

Keshát sarokba szorították

Előkerült egy régi felvétel, ahol minden vádat tagad
news
Elnapolták Kesha perdöntő tárgyalását

Elnapolták Kesha perdöntő tárgyalását

A popsztárt egyre jobban megviseli a jogi hercehurca
news
Justin Bieber kiborult Selena Gomez új klipjén

Justin Bieber kiborult Selena Gomez új klipjén

A sztár egy exkluzív interjúban fakadt ki
news
Luxushajón enyelgett Harry Styles és Kendall Jenner

Luxushajón enyelgett Harry Styles és Kendall Jenner

A sztárpárt még a lesifotósok sem hozták zavarba
news
Meleg helyzet! Adam Lambert ellen kampányolnak

Meleg helyzet! Adam Lambert ellen kampányolnak

Szingapúrban aláírást gyűjtöttek az énekes fellépése ellen
news
Ultraszexi! Ilyen egy dögös sztáranyuka - fotó!

Ultraszexi! Ilyen egy dögös sztáranyuka - fotó!

Jennifer Lopez 46 évesen is igazi bombázó
news
Beszólt Obama Kanye Westnek

Beszólt Obama Kanye Westnek

Tanácsokkal látta el a leendő elnökjelöltet az USA első embere
news
Rihanna: mostanában nem szexelek

Rihanna: mostanában nem szexelek

Az énekesnő őszintén beszélt arról, milyen férfira vágyik
news
Teljesen meztelen Demi Lovato - videó!

Teljesen meztelen Demi Lovato - videó!

Egy fotózés kedvéért vált meg ruháitól az énekesnő
news
Feloszlik a Fifth Harmony?

Feloszlik a Fifth Harmony?

A csajok tudják, hogy nem tart örökké a tündérmese
news
Már megint? Katy Perry újra összejött expasijával

Már megint? Katy Perry újra összejött expasijával

Háromszor szakítottak John Mayerrel, megint együtt vannak
news
Biszexuális Demi Lovato?

Biszexuális Demi Lovato?

Furcsa vallomást tett élő adásban az énekesnő
news
Levetkőzött Zayn Malik - fotó!

Levetkőzött Zayn Malik - fotó!

Félmeztelenül pózol a címlapon a OneDirection egykori sztárja
news
Elbőgte magát a színpadon Bieber - videó!

Elbőgte magát a színpadon Bieber - videó!

Sírva fakadt az egyik legnagyobb díjátadón a botrányhős énekes
news
Miley: A cicim nem negatív példa!

Miley: A cicim nem negatív példa!

Beszólt Taylor Swiftnek a felháborodott Miley Cyrus
news
Nem hiszed el, kivel kavar Hamilton excsaja!

Nem hiszed el, kivel kavar Hamilton excsaja!

A jelek szerint Ed Sheerannel randizgat Nicole Scherzinger
news
Elhiszed? Becsődölt 50 Cent

Elhiszed? Becsődölt 50 Cent

Szegény rappernek egy fillére sincs, mindent csak kölcsönkér
news
Bevallotta! Fülig szerelmes Calvin Harris

Bevallotta! Fülig szerelmes Calvin Harris

Teljesen odavan Taylor Swiftért a szexi lemezlovas
news
Nick Jonas hálás a melegeknek

Nick Jonas hálás a melegeknek

Büszke homoszexuális rajongótáborára az énekes
news
Lebukott! Ezzel a nővel kavar Miley Cyrus

Lebukott! Ezzel a nővel kavar Miley Cyrus

Világhírű topmdellel jár a biszexuális énekesnő
news
Bevallotta: biszexuális Miley Cyrus!

Bevallotta: biszexuális Miley Cyrus!

Tinikora óta tudja, hogy a nőkhöz is vonzódik
news
Szexuális zaklatás: Kesha a kiadóját is vádolja!

Szexuális zaklatás: Kesha a kiadóját is vádolja!

Az énekesnő a lemezkiadóra is kiterjesztette a pert, amelyet producere ellen indított
news
Nem úszod meg! Így bulizunk idén a Balaton Soundon

Nem úszod meg! Így bulizunk idén a Balaton Soundon

Az elmúlt 9 év leggazdagabb programkínálatával készülnek Zamárdiban
news
Szexshopban költött el többezer dollárt Swift

Szexshopban költött el többezer dollárt Swift

Az énekesnő és stábja alaposan bevásárolt LA legnagyobb erotikus boltjában
news
Szexuális zaklatással vádolják Robbie Williamst és nejét

Szexuális zaklatással vádolják Robbie Williamst és nejét

A volt személyi asszisztensük beperelte a párt, miután kirúgták
news
Odavan egy nőért Sam Smith!

Odavan egy nőért Sam Smith!

A nyíltan homoszexuális sztár bevallotta, hogy rajong Amelia Freerért
news
Apa lenne Levine

Apa lenne Levine

Családot alapítana feleségével a Maroon5 szexi frontembere
news
Béranyától akar gyereket Michelle Rodriguez

Béranyától akar gyereket Michelle Rodriguez

„Nem akarom a gyermekvállalás miatt feláldozni az utolsó fiatal éveimet a szakmában” – nyilatkozta a Halálos iramban 7 női főszereplője.
news
DiCaprióval kavar Rihanna

DiCaprióval kavar Rihanna

Végre túllépett Chris Brownon, méghozzá nem is akárkire
news
Chris Hemsworth megjárta a börtönt!

Chris Hemsworth megjárta a börtönt!

A Thor sztárja börtönben forgatta új filmjét – a rabok felismerték és megfenyegették.
news
Cikicunami: a 10+1 legégőbb celebpillanat idén!

Cikicunami: a 10+1 legégőbb celebpillanat idén!

Idén sem maradtak el a kellemetlen pillanatok; esés-kelés, meztelenkedés, családi balhé, ebola-para és szétrepedt cicanadrág. Összegyűjtöttük 2014 legkínosabb jeleneteit és legnagyobb botrányait!
news
A melegek mellett a OneDirection

A melegek mellett a OneDirection

A banda tagjai kiállnak a homoszexuálisok mellett
news
Modell lett Calvin Harris

Modell lett Calvin Harris

Már csak idő kérdése volt, hogy Calvin Harris a divatszakmát is meghódítsa
news
Párizsban járt Miley nyelve

Párizsban járt Miley nyelve

Paris Hiltonnal smárolt Miley Cyrus
news
Mégsem utálja az anyósa Miley-t

Mégsem utálja az anyósa Miley-t

A pletykákkal ellentétben nem utálja új pasija mamája Cyrust
news
Rászállt a perverz mikulás Ariana Grandéra

Rászállt a perverz mikulás Ariana Grandéra

Zaklatásba csapott át egyik férfirajongója megszállottsága
news
Botrány! Élőben simult egymáshoz Lopez és Azalea

Botrány! Élőben simult egymáshoz Lopez és Azalea

Egy díjátadón léptek fel először közös dalukkal
news
Félmeztelenül bulizott Miley - videó!

Félmeztelenül bulizott Miley - videó!

Vibrátorok és guminők között ünnepelte születésnapját az énekesnő
news
Csipkés bugyit vett Robin Thicke

Csipkés bugyit vett Robin Thicke

Csajoknak vásárolt szexi fehérneműt a válófélben lévő sztár
news
Pingvinekkel nyomul Pitbull - videó!

Pingvinekkel nyomul Pitbull - videó!

Négy szárnyas bajkeverővel ünnepel a rapper
news
Botrány! Megerőszakolhatta producere Keshát

Botrány! Megerőszakolhatta producere Keshát

10 éve dolgozik együtt Dr. Luke-kal, most beperelte
news
Megtámadták Adam Levine-t

Megtámadták Adam Levine-t

Legújabb klipje miatt szálltak rá a Maroon5 frontemberére
news
Botrány! Kiakasztotta rajongóit a OneDirection sztárja

Botrány! Kiakasztotta rajongóit a OneDirection sztárja

Fegyverrel pózolt Liam Payne, berágtak a fanok
news
 Milliókat izgat J.Lo popója

Milliókat izgat J.Lo popója

Ismét a hátsójával tarolt Jennifer Lopez
news
 Megvédte tesóját Ariana Grande

Megvédte tesóját Ariana Grande

Netes trollal küzdött meg az énekesnő
news
JLo újra szingli

JLo újra szingli

Az énekesnő bánatos, és talán pont ezért fel sem lép a vébé megnyitóján...
news
A 5SOS tag tinderezik

A 5SOS tag tinderezik

A banda dobosa regisztrált a párkeresőre...
news
Zaynt kitiltották

Zaynt kitiltották

A One Direction énekese nem mehet fel a Little Mix turnébuszára.
news
Rihanna eltűnt

Rihanna eltűnt

Legalábbis az instagramról. De vajon miért?
news
Pókember túl macsó

Pókember túl macsó

Emma Stone egy londoni közönségtalálkozón alaposan megszorongatta macsóskodó pasiját.
news
Miley ölni akart

Miley ölni akart

Miley Cyrus keresztanyja arról mesélt, hogyan történt Miley átalakulása.
news
Scarlett Johansson utálja a becenevét

Scarlett Johansson utálja a becenevét

A színésznő bevallotta, hogy sértőnek és tiszteletlennek tartja a Scar-Jo elnevezést.
news
Robbie Williams éhezik

Robbie Williams éhezik

Robbie Williams érdekes módon tartja magát formában...
news
Scarlett nem akar túl szexi lenni

Scarlett nem akar túl szexi lenni

„Semmiképpen nem szeretném, ha mindig csak szexi csajként jutnék a producerek és a rendezők eszébe” – nyilatkozta Scarlett Johansson.
news
Ellen Page coming outolt

Ellen Page coming outolt

A színésznő szívéről nagy kő esett le a vallomása után.
news
Ellie bojkottál

Ellie bojkottál

Az énekesnő úgy döntött, nem lép fel Oroszországban.
news
A Grammy-nyertesek

A Grammy-nyertesek

Íme a tegnapi díjkiosztó eredményei.
news
Jessie J a soványság ellen

Jessie J a soványság ellen

Az énekesnő egészséges testképre akarja nevelni ifjú rajongóit.
news
JLo-t szexuális zaklatással vádolják

JLo-t szexuális zaklatással vádolják

Az énekesnő egy teljesen szürreális ügybe keveredett.
news
Shakira ft. Rihanna

Shakira ft. Rihanna

Shakira a Rihannával való munkáról beszélt.
news
Pocakos ex-Batman

Pocakos ex-Batman

Az Amerikai botrány sztárja, Christian Bale plusz húsz kilóval várja a díjszezont, ráadásul Amy Adams szerint még így is szexi.
news
Madonna megint szingli

Madonna megint szingli

Az 55 éves énekesnő szakított a nála 30 évvel fiatalabb háttértáncossal.
news
Miley egy kamu

Miley egy kamu

Tinie Tempah szerint az énekesnő vadóc énje csak egy mesteri marketingfogás.
news
Pitbull illata

Pitbull illata

A kubai rapper jövőre belép a parfümpiacra, és saját, uniszex illatokkal jelentkezik.
news
Adam a legszexibb

Adam a legszexibb

A People magazine idei legszexibbje a Maroon 5 frontembere lett.
news
Demi Lovato fiatal anya lesz

Demi Lovato fiatal anya lesz

Az énekesnő azt mondta, ösztönei máris babát súgnak neki.
news
Ke$hát kitiltották

Ke$hát kitiltották

Az énekesnő nem léphetett fel Malajziában, börtönnel fenyegették.
news
Cee Lót tisztázták

Cee Lót tisztázták

A Los Angeles-i rendőrség felmentette a sztár a szexuális erőszak vádja alól.
news
Rihanna megint lecsapott

Rihanna megint lecsapott

Az énekesnő újabb tweetje okozott letartóztatást.
news
Demi leszbikus kalandja

Demi leszbikus kalandja

Egy dj lány azt állítja, együtt töltött egy éjszakát az énekesnővel.
news
Miley bepasizott

Miley bepasizott

Miley Cyrus állítólag a Rolling Stone egyik fotósával kavar. Persze lehet, hogy nem...
news
Jonasék nem melegek

Jonasék nem melegek

A Jonas testvérek egy melegmagazinnak adtak őszinte interjút.
news
Rihanna megint egy bunyóssal kavar

Rihanna megint egy bunyóssal kavar

Az énekesnő újra összejött bokszoló-modell expasijával.
news
Harry nem twerkingel

Harry nem twerkingel

A 1D kedvenc szépfiúja elítéli a mostanában mániává terebélyesdett twerkinget.
news
Harry Styles nem biszex

Harry Styles nem biszex

A One Directon tagjai egy csomó mindent bevallottak az augusztusi GQ-ban.
news
Justin és a szexuális erőszak

Justin és a szexuális erőszak

Egy szexuális erőszak elleni egyesület akarja változtatásra bírni Timberlake-et.
news
OMG! Demi Lovatót szexuálisan zaklatták?

OMG! Demi Lovatót szexuálisan zaklatták?

Az énekesnő sokkoló dolgokra utalt egy interjúban.
news
JLo diktátornak énekelt

JLo diktátornak énekelt

Az énekesnő elnézést kért, amiért az egyik legelnyomóbb rezsim vezetőjét éltette.
news
Ke$ha öngyilkos akart lenni

Ke$ha öngyilkos akart lenni

Az énekesnő bevallotta, hogy téli szexbotránya után az öngyilkosság is eszébe jutott.
news
Rita Ora ducitáborban

Rita Ora ducitáborban

Az énekesnő fogyasztóközpontban járt, hogy még tökéletesebben nézzen ki.
news
Snoop Lion beszólt a melegeknek

Snoop Lion beszólt a melegeknek

A rapper szerint a rapzene és a melegek egyszerűen nem passzolnak össze.
news
Britney babázni akar

Britney babázni akar

Az énekesnő alig jött össze új pasijával, máris igen komoly terveket szövöget.
news
Ke$ha szemszexelt

Ke$ha szemszexelt

Az énekesnő azt mondja, hogy szemeik forró táncot lejtettek Johnny Depp-pel.
news
Joe Jonas mégsem szexfilmezett

Joe Jonas mégsem szexfilmezett

Joe tagadja, hogy kissé beteg szexfilmet készített volna barátnőjével.
news
Megcsalt Miley

Megcsalt Miley

Újabb részletek derültek ki Liam Hemsworth félrelépéséről.
news
Harry különös tetkója

Harry különös tetkója

A 1D szépfiúja pillangós tetkót villantott, és úgy tűnik, be is csajozott.
news
Taylor Swift nem is pasizógép

Taylor Swift nem is pasizógép

Az énekesnő egy interjúban azt mondta, hogy 2010 óta két pasival randizott csak.
news
Justin Jacko Timberlake

Justin Jacko Timberlake

Most derült ki, hogy a Rock Your Body című megaslágert eredetileg nem is Timberlake-nek írták.
news
Zoe Saldana a Star Warsban?

Zoe Saldana a Star Warsban?

Az Avatar és a Star Trek sztárja egy újabb galaxist szeretne meghódítani.
news
Adam Levine címlapon szexizik

Adam Levine címlapon szexizik

A Maroon 5 frontembere a 7Hollywood magazin címlapján pózol. Félpucéran.
news
Miley visszavág

Miley visszavág

Az énekesnő a paparazzók saját fegyverével harcolt egyikük ellen.
news
Bieber anyja kipakol

Bieber anyja kipakol

A tinisztár édesanyja egy abortuszellenes filmet producerált, fel is tűnik benne, és saját gyermekvállalásáról is beszél.
news
Rihanna kollekciója hamarosan debütál

Rihanna kollekciója hamarosan debütál

Az énekesnő River Islanddel közös kollekciója a London Fashion Weeken mutatkozik be februárban.
news
Ryan Gosling imád kötögetni

Ryan Gosling imád kötögetni

A Gengszterosztag sztárja már hat éve kötöget sálakat kedvtelésből.
news
Erdőhegyi Brigi új klipje

Erdőhegyi Brigi új klipje

Az énekesnő egy popos klippel jelentkezett, amelyben nagyon kihívó cuccokban szexizik.
news
„A szerelem nem a nemekről szól.”- vallotta be Ke$ha

„A szerelem nem a nemekről szól.”- vallotta be Ke$ha

Az énekesnő az LMBT-k jogait védve beszélt saját szexualitásáról.
news
Lady Gagát beperelték

Lady Gagát beperelték

Az énekesnőt azért akarják megbírságolni Oroszországban, mert kiállt a melegek jogai mellett…
news
A 1D-nek nem kell óvszer

A 1D-nek nem kell óvszer

A brit fiúbanda nem vállal szerepet egy óvszer reklámjában, mondván, rajongóik túl fiatalok a szexhez.
news
Gaga-anya

Gaga-anya

Az énekesnő úgy videlkedett, mint egy igazi nővér: nehézsorsú gyerekekkel töltötte a hálaadást.
news
Lady Gaga leláncolva

Lady Gaga leláncolva

Mother Monster elszántan küzd a melegek házasságának jogáért, ha kell, a Fehér ház elé láncolja magát.
news
Kristenéknek bealkonyult a hálószobában

Kristenéknek bealkonyult a hálószobában

Kristen Stewart állítólag szexterapeutához akarja cipelni Robert Pattinsont.
news
Jessie J divatmániás lett

Jessie J divatmániás lett

A brit énekesnő nemcsak szupertrendi lett, de Stella McCartney társtervezője lesz egy kollekció erejéig.
news
Lady Gaga asszonyosodik

Lady Gaga asszonyosodik

Az énekesnő gazdagabb lett 12 kilóval, és parfümje is brutális eladásokat produkál.
news
Pink CD nyertesek!

Pink CD nyertesek!

Pink játékunk véget ért, itt van a megoldások és a nyertesek névsora!
news
Szexfüggő Pink

Szexfüggő Pink

A vadóc énekesnő lelkes kritikákat kapott a Thanks for Sharing című filmben nyújtott alakításáért.
news
Dev szexvideó-botrányba keveredett

Dev szexvideó-botrányba keveredett

Az énekesnő fiatalkori, házi szexvideója került illetéktelen kezekbe.
news
Katy Perry Robbal flörtöl

Katy Perry Robbal flörtöl

Az énekesnő állítólag rámozdult jó barátjára, Robert Pattinsonra.
news
Katy Perry szemérmetlenkedett

Katy Perry szemérmetlenkedett

Az énekesnő illetlen viselkedés miatt kerülhet bíróság elé.
news
Tiltakoznak Madonna koncertje ellen

Tiltakoznak Madonna koncertje ellen

Petíciót indított egy csoport az énekesnő augusztusban esedékes varsói koncertje ellen.
news
Lana Del Rey modell lett

Lana Del Rey modell lett

Az énekesnő a H&M őszi kampányának arca.
news
Adam Levine fél magától

Adam Levine fél magától

A frontember túlságosan parázik visszanézni magát a sorozatban, melyben szerepel.
news
Chris Brown a fiúkat szereti?!

Chris Brown a fiúkat szereti?!

Az egykori B2K tag, Raz-B nemcsak ezt állítja Brownról úkj könyvében, hanem azt is, hogy drogozik.
news
Lady Gagát megfélemlítették

Lady Gagát megfélemlítették

Az énekesnő lemondta indonéziai koncertjét, mert muszlim szélsőségesek ellehetetlenítették azt.
news
Beyoncé, te csodás

Beyoncé, te csodás

A People magazin idei listája szerint ő a legszebb nő a földön.
news
„Az új nevem: A ügynök az ENSZ-ből!”

„Az új nevem: A ügynök az ENSZ-ből!”

Pitbull a Men in Black III. főcímdaláról, videoklipjéről, Will Smith-hez fűződő barátságáról és globális csajozási szokásairól vallott.
news
Latinok támadása

Latinok támadása

JLo Enrique Iglesias társaságában indul világkörüli turnéra idén nyáron.
news
Diddy Párizsban

Diddy Párizsban

A rapper dokumentumfilmet készített, amelynek feltette trailerét a netre. Csekkoljátok!
news
Taylor Swift odáig van Harry Stylesért

Taylor Swift odáig van Harry Stylesért

A countryénekesnő nagy One Direction fan, és nem csinált belőle titkot, hogy bejön neki Harry.
news
JLo-t szapulják

JLo-t szapulják

Az énekesnőt konzervatív csoportok támadják legújabb klipje miatt.
news
Justin Bieber és a One Direction  közös dallal támad

Justin Bieber és a One Direction közös dallal támad

A Believe című albumon szerepel majd a sikergyanús szerzemény.
news
Bazi nagy Timberlake lagzi

Bazi nagy Timberlake lagzi

Jessica Biel és Justin Timberlake hatalmas, fényűző lagzit terveznek.
news
Adam Levine újra szingli

Adam Levine újra szingli

A Maroon 5 frontemberének rajongói örülhetnek, hiszen a szexi Adam szakított szupermodell csajával.
news
Ashton Kutcher lesz Steve Jobs

Ashton Kutcher lesz Steve Jobs

A Twitter-rekorder színész játssza az Apple vezéralakját a Jobs című életrajzi filmben.
news
Túl szexi lány

Túl szexi lány

Nem hajlandó lejátszani Madonna parfümreklámját az egyik országos amerikai adó.
news
Rihanna: jöhet az új turné és az új lemez!

Rihanna: jöhet az új turné és az új lemez!

Az énekesnő megerősítette, hogy 2013-ban turnéra indul a világ körül, és új lemezén is dolgozik már.
news
Rihanna színt vallott Kutcherrel kapcsolatban

Rihanna színt vallott Kutcherrel kapcsolatban

Az énekesnő köszöni, szingli, és nagyon jól érzi így magát.
news
Selena Gomez és Vanessa Hudgens bikiniben züllik

Selena Gomez és Vanessa Hudgens bikiniben züllik

Szexi képek a Spring Breakers forgatásáról!
news
Így néz ki Daniel Radcliffe, ha meleg költőt játszik

Így néz ki Daniel Radcliffe, ha meleg költőt játszik

A Kill Your Darlings című drámában a Harry Potter-mozik címszereplője formálja meg a legendás beatköltőt, Allen Ginsberget.
news
Rihanna a hátsóját akarja

Rihanna a hátsóját akarja

Az énekesnőnek nem tetszik, hogy egykor oly kerek popsija eltűnt.
news
„Rihanna nagyon rossz példát mutat”

„Rihanna nagyon rossz példát mutat”

Egykori lelkésze félti Ririt a drogozástól, a féktelen buliktól, és Chris Browntól.
news
Katy Perry életéből könyv lesz?

Katy Perry életéből könyv lesz?

Állítólag több százmillió forintnyi pénzt ajánlottak az életéről szól könyvért.
news
Rihanna villantott

Rihanna villantott

Az énekesnő félpucéran fotózkodott, ráadásul apja nemrég ledagizta…
news
Katy Perry idiótán érzi magát

Katy Perry idiótán érzi magát

Nagyott csalódott exférjében, de már kezdi megemészteni a dolgot.
news
Adam Levine megvédte Xtinát

Adam Levine megvédte Xtinát

Egy rádióműsör vezetője hízása miatt cukkolta az énekesnőt, de Levine a védelmére kelt.
news
Sinéad O’Connor vetkőzni akar

Sinéad O’Connor vetkőzni akar

Az énekesnő egy férfimagazinban akar pucérkodni. És ez nem vicc.
news
Adele perel az állítólagos szexvideó miatt

Adele perel az állítólagos szexvideó miatt

El tudnátok képzelni Adele-t, amint szexvideót csinál magáról? Nos, ő sem, perel is a hír miatt.
news
Rihanna durván előszülinapozott

Rihanna durván előszülinapozott

Ráadásul Chris Brown is ott volt. Sőt, másnap együtt Valentin-napoztak...
news
Beyoncé egyetemi tanagyag lett

Beyoncé egyetemi tanagyag lett

A Rutgers Egyetemen indult egy olyan óra, mely az énekesnő munkásságával foglalkozik.
news
Blue Ivy keresztanyja a világ legbefolyásosabb nője

Blue Ivy keresztanyja a világ legbefolyásosabb nője

Úgy néz ki, Beyoncéék kislányának a médiacsászárnő, Oprah Winfrey lesz a keresztanyja.
news
Néma franciázás és kómás félrelépés a Golden Globe-on

Néma franciázás és kómás félrelépés a Golden Globe-on

A némafilmes és az Utódok tarolt a 69. Golden Globe-díjkiosztón.
news
Justin Timberlake megnősül!

Justin Timberlake megnősül!

Az egykori tinisztár eljegyezte barátnőjét, Jessica Bielt.
news
Barlow papa kiborult

Barlow papa kiborult

A Take That énekese megbotránkozott azon, hogy a mai klipek mennyi szexet tartalmaznak.
news
Rihanna Armanit tervez

Rihanna Armanit tervez

Az énekesnő saját, limitált kollekcióval rukkol elő.
news
Nem dolgozik az Oscar-gálán a melegeket alázó rendező

Nem dolgozik az Oscar-gálán a melegeket alázó rendező

Sértő kijelentése után önként lemondott a 84. Oscar-díjkiosztó produceri posztjáról Brett Ratner.
news
Kavar az (ál)Bieber baba

Kavar az (ál)Bieber baba

Bonyolódik az ügy, a Justin Biebert vádló lányt le is csukhatják, ha igazak az állításai.
news
Rihanna pajkos éjszakája

Rihanna pajkos éjszakája

Az énekesnő egy kisebb vagyont költött el egy szexshopban.
news
Jason Derülo randitanácsai

Jason Derülo randitanácsai

Azt is megtudhatjuk tőle, hogyan lehet palástolni egy pukit egy randevún…
news
Várandós vagy kamuzós?

Várandós vagy kamuzós?

Beyoncé nevetségesnek találja azokat a vádakat, amelyek szerint nem terhes.
news
Scarlett Johansson pucér képei

Scarlett Johansson pucér képei

A színészőről meztelen képek kerültek fel a netre, ő pedig az FBI segítségét kérte. Hű!
news
Lady Gagának új pasija van

Lady Gagának új pasija van

Az énekesnő a Vámpírnaplók sztárjával kavar!
news
Rihanna szexvideója

Rihanna szexvideója

Állítólag előkerült egy, az énekesnő és J-Cole aktusát megörökítő felvétel.
news
Ian Somerhalder a Nobel-díjra hajt

Ian Somerhalder a Nobel-díjra hajt

Persze nem magának, ő csak segíteni akar.
news
Újraforgatják a Dirty Dancinget

Újraforgatják a Dirty Dancinget

Minden idők egyik legkedveltebb táncos filmjét A High School Musicales Kenny Ortega rendezi majd a hírek szerint.
news
A „hatalmas” igazság

A „hatalmas” igazság

Enrique Iglesias meglepő bejelentést tett a hímvesszőjével kapcsolatban...
news
A szexis szakács

A szexis szakács

Beyoncé elhatározta, hogy szakácskönyvet ad ki.
news
Armani girl

Armani girl

Rihanna lesz az olasz divatház új arca.
news
Pete Wentz becsajozott?

Pete Wentz becsajozott?

Állítólag egyik excsajával, Michelle Trachtenberg színésznővel kavar.
news
Cicaharc

Cicaharc

Amber Rose pucér képet küldött magáról Nicki Minaj pasijának. Vagy mégsem?
news
Basshuntert felmentették

Basshuntert felmentették

Méghozzá szexuális zaklatás vádja alól.
news
Inna ft. Black Eyed Peas?!

Inna ft. Black Eyed Peas?!

Ha az énekesnő tervei bejönnek, ez a kollaboráció simán beindulhat.
news
Terrormaca

Terrormaca

Ke$hától állítólag félnek a pasik.
news
Nudi buli

Nudi buli

Ciara bevallotta, imád pucéran lófrálni
news
Pajkos párnacsata

Pajkos párnacsata

Rihanna és Britney überszexi showt nyomott.
news
Ke$ha és T-Pain egy pár?

Ke$ha és T-Pain egy pár?

Érdekes kép került fel róluk a netre...
news
Lady Gaga és a szex

Lady Gaga és a szex

Az énekesnő azt is elmesélte, mit mondott húgának a szexszel kapcsolatban.
news
JLo játék - eredmény!

JLo játék - eredmény!

Íme a válaszok és a nyertesek.
news
JLo játék – 10. kérdés

JLo játék – 10. kérdés

Ás jön az utolsó 3 kérdés.
news
Adele szexelne Rihannával

Adele szexelne Rihannával

Az énekesnő bevallotta, hogy nagyon bejön neki Riri.
news
Nicole Scherzinger klippremier!

Nicole Scherzinger klippremier!

Elkészült a Right There, és épp olyan szexi, mint ahogyan vártuk.
news
Beyoncé feat. Rihanna

Beyoncé feat. Rihanna

Ez a csábító felirat hamarosan valósággá válhat Beyoncé új lemezén.
news
Hayden Panettiere szextitkai

Hayden Panettiere szextitkai

Amióta csak járnak, mindenki arról faggatja szegény színésznőt, hogy mégis hogyan szexelnek nála fél testtel nagyobb pasijával, Vlagyimir Klicskóval.
news
Rendőrök az Alkonyat forgatásán

Rendőrök az Alkonyat forgatásán

Nem a stáb szegte meg a törvényt, a rendőrség csupán vigyáz rájuk.
news